XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Fábián Éva koncertje mestereivel és tanítványaival
Hagyományok Háza, 2020. március 7.
Fábián Éva népi ének tanár, énekes és mesemondó előadóművész, aki az elmúlt 45 évben számtalan tanítványának adta át a népzene szeretetét.
1975-ig a Tolna Megyei Bukovinai Székely Hagyományőrző csoportjának énekese, mesemondója majd a Kalamajka zenekar és az Egyszólam zenekar énekes-gardonos mesemondója. 1979-ben a Népművészet Ifjú Mestere, 2009-ben pedig Életfa-díjat, az Oktatási és Kulturális Minisztérium életmű-díját kapta meg.
1999-től az Óbudai Népzene Iskola népi ének tanára, de oktatott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is, illetve folyamatosan hagyományos mesemondást tanít a Hagyományok Házában.
Tanítványaival közös koncertjén egy olyan életműnek lehetünk tanúi, amelyben a mester és a tanítványok valódi egységet alkotnak.

fabian eva

Közreműködők:

Székely Levente
Juhász Zoltán
Sáringer Kálmán
Dövényi Gergely
Komáromi Márton, Komáromi Kristóf
Juhász Réka, Juhász Lilla
Havay Viktória, Tintér Gabriella, Szilvásy Eszter, Gellér Orsolya - a Fiastyúk Énekegyüttes egykori tagjai
Hetényi Milán
Tankó Eszter - Gyimes
Hajdu Józsefné - Kéty Dezsőné (Kádár) Erzsébet - Magyarszovát
Óbudai Népzenei Iskola népi ének tanárai: Köles Éva, Raksányi Boglárka, Annus Réka
Az Óbudai Népzenei Iskola növendékei
Csütöri Énekegyüttes

Az esemény facebook oldala:

Bővebb információ: