XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Gencsapáti, Kapuvár, Szany
Váratlanul csapott le ránk a vírus és elképzelhetetlenül átprogramozta életünket. A nehéz helyzet próbára tesz mindannyiunkat, hiszen a családdal, munkával, s az egész életünkkel kapcsolatos tennivalóinkat a helyzethez igazodva, egészségünket és mentális állapotunkat megtartva kell menedzselnünk. Szövetségünk tagjainak is naponta új kihívásoknak kell megfelelni és szinte megharcolnunk azért, hogy ne veszítsük el közösségeinkkel és egymással a kapcsolatot.

muharay

Májusban meghívásos pályázatot hirdettünk, melyre a kiválóan minősült hagyományőrző együtteseket hívtuk meg. A téma az volt, hegy elkészítsük településük tánchagyományának mai tudásunk szerinti összefoglalóját. A táncfolyamatok mellett bemutassuk a hely néprajzi, folklorisztikai jellemzőit és közöljünk minél teljesebb forrásjegyzéket.
Nyolc együttes vállalta a kihívást és készített részletes forgatókönyvet. Bár a járvánnyal kapcsolatos szigorítások hátráltatták a munkát, sorozatunk első három filmje elkészült. Azonos szempont szerint dolgoztunk, de ahogy minden településen más a tánchagyomány mai állapota, történetiségében, korosztályi összetételében, szakmai működésében, működési körülményeiben más az együttesek állapota, ezért filmjeink is kicsit mások!

Az eddig elkészült filmek megtekinthetők az alábbi linkeken:

Jön: Érsekcsanád, Kalocsa, Nemesnádudvar, Veresegyház