XL. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • Tervezett dátum: 2021. július 3–4.
 
feri_bea

Szeptembertől két új népzenei műsor indul az MR1-Kossuth Rádión.



130 év – 130 dal
(Kodály Zoltán születésének évfordulója alkalmából)
Kéthetente szombaton, 18.05 órakor, 25 perc

Ez egy olyan portréműsor, melyben a riporter öt kiválasztott népdalon keresztül mutat be egy-egy interjúalanyt. Aki elmondja, milyen élmények és emlékek fűzik őt Kodályhoz, milyen hatással voltak rá a mester elvei, módszere és művei, s általában a népzene milyen szerepet tölt be életében. Közvetlen, őszinte szavak és a magyar népdalok legszebb változatai szolgálják az a célt, hogy a laikusok számára is érthetővé váljon: mitől egyedülálló Kodály életműve az egyetemes zene történetében, és mitől szép a népdal. A műsor szerkesztője az Etnofon Népzenei Kiadó vezetője, a Vízöntő és a Kolinda együttesekből is jól ismert Kiss Ferenc. Műsorvezető-riporter: Vasvári Annamária.

Az én muzsikám
Kéthetente szombaton, 18.05 órakor, 25 perc

A beszélgetős műsor célja, hogy a népzenekedvelő közönség mellé a hallgatóságnak azt a rétegét is megnyerje, amely eddig nem ismerte, vagy valami oknál fogva idegenkedett a népzenétől. Ezt ötletes műsorszerkesztéssel, sikeres, népszerű és érdekes emberek bevonásával, szakszerű, de közérthető konferansz szövegekkel és minőségi zenei produkciókkal szándékozunk elérni. Népszerű művészek és alkotók szólnak kedvenc dalaikról, s arról, hogyan inspirálja őket a népzenei gyökerű muzsika az alkotásban. Legyen az parasztzene, táncházi muzsika, vagy igényes feldolgozás. Szerkesztő műsorvezető: Kiss Ferenc.

Első vendégeink:
2012. szept. 8-án Móser Zoltán író, fotóművész
2012. szept. 22--én Sebestyénné Farkas Ilona karnagy, énektanár
2012. szept. 15-én Novák Péter előadóművész
2012. szept. 29-én Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész

Kapcsolj rá, jó szokássá válhat!