XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Szolidaritas_Gala

„Szolidaritás – Gálaest a táncművészetért”
Nemzeti Táncszínház
2013. február 4.




A Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében kerül megrendezésre a „Szolidaritás – Gálaest a táncművészetért” című előadás február 4-én, a Nemzeti Táncszínházban. Az előadás nettó jegybevételéből egy szolidaritási alapot hoz létre a szövetség, amelyet fiatal pályakezdő táncművészek támogatására fordítanak.
Hét állami és önkormányzati fenntartású intézmény, táncegyüttes – a Duna Művészegyüttes, a GG Tánc Eger, a Győri Balett, a Honvéd Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei – a „Szolidaritás – Gálaest a táncművészetért” című gálaműsor keretében vállalt fellépést annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a hazai táncművészet problémáira, égető finanszírozási kérdéseire.

A táncszövetség célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa a nemzetközi rangú magyar táncművészetet, az alkotókat, a táncművészeket, működési formától és műfajtól függetlenül – mondta Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke. A „Szolidaritás – Gálaest a táncművészetért” program fő célja, hogy felhívja a figyelmet a táncművészet fontosságára, bebizonyítva a jövő táncművészei számára, hogy a táncszakma a jelenlegi nehéz helyzetben is perspektívát kínáló művészeti ág. Ehhez azonban mindenképpen szükséges, hogy a kultúráért felelős döntéshozók megfelelő lehetőségeket nyújtsanak és biztosítsák támogatásukat, felismerve e művészet egyetemes értékeit – tette hozzá Mihályi Gábor.


A magyar táncművészet valódi nemzeti érték. A „Szolidaritás” gála a táncszövetség kezdeményezésére jött létre, azonban törekvése abszolút egyezik a Nemzeti Táncszínház által felvállalt feladatokkal. Éppen ezért természetes, hogy azonnal csatlakoztunk az eseményhez, hiszen a Nemzeti Táncszínház a táncszakma első számú színházaként, a magyar tánckultúra otthona – mondta Ertl Péter. A Nemzeti Táncszínház igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy egy táncos szakmai életútja nagyon rövid, csak a szerencsésebbeknek adatik meg a több évtizedes pályafutás, éppen ezért nagyon fontos minden lehetőséget megadni az új generáció számára, illetve támogatni a táncművészek utóéletének gondozását – emelte ki Ertl Péter.


A gálaműsorra 5 000 forint egységáron válthatóak belépőjegyek, amelynek nettó jegybevételéből a Magyar Táncművészek Szövetsége egy szolidaritási alapot hoz létre, amely várhatóan a nézők, valamint szakmai- és üzleti támogatók segítségével teremt majd lehetőséget tehetséges, fiatal pályakezdő táncművészek támogatására.


Számlaszám: MTSZ – Szolidaritás 11706016-20828561


SZOLIDARITÁS – GÁLAEST A TÁNCMŰVÉSZETÉRT
Nemzeti Táncszínház – 2013. február 4. 19.00

1. rész


1. Magyar Táncművészeti Főiskola
Faces (7 perc)
Koreográfus: Bajári Levente
Előadják: Harkai Édua, Szécsi Teodóra, Kerekes Kristóf, Hajdú Bálint –
a Moderntánc szakirány végzős hallgatói

2. Duna Művészegyüttes
Pasztoral - részlet az Örökkön-örökké című előadásból
Zene: Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás
Koreográfus: Juhász Zsolt

3. Pécsi Balett
Tarasz Bulyba – Gopak (1 perc)
Koreográfus: Fjodor Lopuhov
Előadja: Kerekes Soma Lőrinc

4. Pécsi Balett
Utcán (2,5 perc)
Koreográfus: Czebe Tünde
Előadja: Matola Dávid

5. GG Tánc Eger – a Gárdonyi Géza Színház Tánctagozata
Unisex (6 perc)
Zene: Astor Piazzola
Koreográfus: Topolánszky Tamás

6. Győri Balett
Les Bourgeois – részlet a La Vie en Rose című előadásból
Koreográfus: Ben Van Cauwenbergh
Előadja: Sebestyén Bálint

7. Magyar Állami Népi Együttes
Az a fekete föld, A cédrusfa - részletek a Hajnali Hold című előadásból (10 perc)
Zene: Herczku Ágnes, Pál István Szalonna
Koreográfus: Mihályi Gábor


- szünet –


2. rész

1. Honvéd Táncszínház
Párbaj, Hajnali ének és legényesek – részletek a Fekete-piros…tánc című előadásból (10 perc)
Zenei szerkesztő: Kiss Ferenc
Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

2. Magyar Táncművészeti Főiskola
Bob (2,5 perc)
Zene: Bob Dylan
Koreográfus: Mauro de Candia
Előadja: Rónai András - a Táncművész szak Balett szakirány végzős hallgatója

3, Győri Balett
Amsterdam – részlet a La Vie en Rose című előadásból
Koreográfus: Ben Van Cauwenbergh
Előadja: Sebestyén Bálint és Pátkai Balázs

4, Magyar Állami Népi Együttes
Visznek a vonatok - részlet a Naplegenda című előadásból: (kb. 5 perc)
Zene: Nikola Parov
Koreográfus: Mihályi Gábor

5, Pécsi Balett
Bonyodalmas balkáni lakodalmas – részlet
Zene: Goran Bregović
Koreográfus: Zachár Lóránd
Előadják: Vincze Brigitta, Kerekes Soma Lőrinc, Matola Dávid

6, Duna Művészegyüttes
Az ég kapui - részlet az Örökkön-örökké című előadásból
Zene: Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás
Koreográfus: Juhász Zsolt


Időpont: 2013. február 4. 19.00
Helyszín: Nemzeti Táncszínház
Budapest, Színház utca 1-3.
Jegyár: 5 000 Ft

További információ:
Németh Katalin
nemeth.katalin@tancszinhaz.hu
Szalay Tamás
info@tancszovetseg.hu