XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
100_evig

Turnén a Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar
2013. február 27. – március 4.


Magyarországi turnén a Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar
A „Száz évig” Miskolcon, Salgótarjánban, Budapesten, Ajkán és Szegeden

Február 27. és március 4. között Magyarországon turnézik a Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar, öt új helyszínen mutatva be a nagysikerű Száz évig – Fodor Sándor "Netti" emlékére c. produkciójukat.

A turné állomásai:
Február 27. (szerda) 19.00 óra: MISKOLC, Művészetek Háza
Február 28. (csütörtök) 19.00 óra: SALGÓTARJÁN, József Attila Művelődési és Konferencia Központ
Március 1. (péntek) 19.00 óra: BUDAPEST, Nemzeti Táncszínház
Március 2. (szombat) 18.00 óra: AJKA, Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont
Március 4. (hétfő) 19.00 óra: SZEGED, Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza

A Könczei Árpád rendező-koreográfus nevével fémjelzett előadásban a Heveder zenekar és a Háromszék Táncegyüttes táncosai segítenek megidézni a legendás kalotaszegi cigányprímás alakját.

„Kalotaszeg, amolyan sűrített Erdély. Felszegtől Nádas mentéig megtaláltam mindent, amit Erdély adhatott, gazdag dalkincset, olyan hajnali dalokat, amelyekre jól esik a közös éneklés. Kifinomult és virtuóz hangszeres zenét, amelyik még régies is, de követte a polgárosodást is. És a tánc, amelyik páros táncaiban, csárdásában kifinomult eleganciát hordoz magában, legényese pedig férfitáncaink legnehezebb, leglátványosabb változata.” – vallja Könczei Árpád rendező-koreográfus.

Az előadás a VIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján a Duna Televízió különdíját kapta „a legjobb előadásért”,
a Heveder zenekar pedig „a produkciójában nyújtott kiemelkedő zenei és színpadi teljesítményéért” a Szigligeti Színház különdíjában részesült.

Előadják: a Heveder zenekar (a Háromszék Táncegyüttes zenekara): Fazakas Levente (hegedű), Molnár Szabolcs (hegedű), Fazakas Albert (brácsa), Szilágyi László (brácsa, harmonika), Bajna György (cselló, nagybőgő), énekel: Erőss Judit, táncosok: Kisgyörgy Enikő, Lukács Réka, Pilinger Mónika, Tőkés Edit, Vajda Katalin, Fülöp Csaba, Péter Előd, Tőkés Zsolt