XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
folkmasfel_2013

Debrecen, Hajdú Táncegyüttes székháza
2013. november 8-9.




A Hétmérföldes Kulturális Egyesület a nagy érdeklődésre való tekintettel – immár kilencedik alkalommal – idén is megrendezi a Debreceni Folkmásfélnapot.

A 2012-es rendezvényen több mint 1000 érdeklődő hallgathatta meg az ország és a régió kiemelkedő népzenekarait, énekeseit.

Az idei program is remélhetőleg mindenki számára fogyasztható lesz, hiszen november 8-án és 9-én ismét Debrecenben köszönthetünk többek között olyan előadókat, mint Szalonna és Bandája, a Kunos Tamás (Csík Zenekar) és barátai elnevezésű formáció, a Dobroda Zenekar, vagy a Cimbaliband.

Azok se maradjanak otthon, akiknek az autentikus népzenével szemben a feldolgozásokra dobban meg jobban a szívük, hiszen fellép egy feldolgozásokat játszó formáció a Szabó Balázs Bandája is, ami igazi csemegének ígérkezik.

A koncerteket követően hajnalig tartó táncházi örömzenét ígérnek a résztvevő zenekarok.
Helyszín: a Debreceni Hajdú Táncegyüttes székháza, Debrecen, Hatvan utca 32.
Időpont: 2013. november 8-9.

Itt a helyed, ne hagyd üresen!

Várunk mindenkit nagy szeretettel!

 

Hétmérföldes Kulturális Egyesület
Debreceni Hajdú Táncegyüttes

4032 Debrecen, Lehel u. 24. III/21.
Tel: +36303727886; Fax: +3652419638