XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
kalaka2014

Eger, 2014. június 26–29.




„Örömmel várjuk régi nézőinket és nagy szeretettel fogadjuk, akik első alkalommal jönnek el a Kaláka Fesztiválra, Egerbe, ahova hazajövünk.
Ez a harmadik évünk ebben a gyönyörű városban, ahol nagy megbecsülésben és gondoskodásban van részünk. Eger már a mi történetünk is. Úgy érezzük, a
közönség is szeret itt lenni, hiszen egy egész várost vehet birtokába, ha valamennyi programunkon részt vesz: koncertek napközben és este, éjszakánként
táncházak, kiállítások, filmvetítések, kirakodóvásár, Eger-regE Túra. Sok-sok esemény, sok-sok élmény. Egerbe költözésünkkel a fesztivál kiteljesedett, egész
napos »elfoglaltságot« nyújt a látogatóknak, hiszen a város adottságai ezt elehetővé teszik.
35 évesek lettünk!
Akik az első fesztiváljainkon még kisgyerekként voltak ott, azoknak már a gyerekei hozzák a sajátjaikat. Mennyi remek élmény, mennyi barátság, mennyi jó muzsika, mennyi kánikula és mennyi bőrigázás! Ilyen röviden össze lehet foglalni egy emberöltőt? Címszavakban igen, de mindenkinek megvan a saját Kaláka Fesztiválja, valószínűleg kellemes emlékekkel, élményekkel, hiszen most is lesz sok ismerős, s jönnek újak is, akik szeretnék átélni a kalákafesztiválos érzést.
Gyertek, várunk a hónap utolsó hétvégéjén Egerbe! Mi ott leszünk.
35. Kaláka Fesztivál, Eger, június 26-29.!
Programjainkhoz nagyon jó szórakozást kívánunk!"

Részletes program és bővebb információ: