XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
vargazoltan_viragom

Varga Zoltán koreográfus portréműsora
Művészetek Palotája – Fesztivál Színház, 2014. szeptember 27.



Varga Zoltán táncos és koreográfusi pályafutását 1964-ben kezdte a Bartók Béla Táncegyüttesben. Az eltelt 50 év alatt számos hazai és nemzetközi sikert tudhat magáénak. 1992. MTV Rábai Miklós koreográfus verseny fődíj, 2000. Táncos Magyarok (Magyar Állami Népi Együttes), 2002. Verbunkos (Magyar Állami Népi Együttes), 2006. Örökség (Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes) – e műsorok fémjelzik koreográfus egyéniségét. Alkotói munkássága mellett tevékeny részese volt a táncházmozgalomnak, 1993-ban egyik alapítója a Fóti Népművészeti Szakközépiskolának. Jelenleg a Cédrus Táncegyüttes művészeti vezetője, s „Virágom, világom” című műsora 50 év legszebb alkotásait gyűjtötte csokorba.
Koreográfus: Varga Zoltán
Jelmez: Lőrincz Beáta
Zeneszerzők: Halmos Béla, Kelemen László, Ökrös Csaba, Sebő Ferenc, Virágvölgyi Márta
Színpadkép: Érchegyi László
Közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes, Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Fóti Népművészeti Szakközépiskola, Cédrus Táncegyüttes.
Muzsikál a Rojtos zenekar és még sokan mások.


A műsor két részes, időtartama 20 perces szünettel kb. 2 óra 15 perc

Jegyvásárlás és bővebb információ: