maneszes_marton_copy

Maneszes Márton emlékkoncert
Hagyományok Háza, 2015. december 5.



Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel 2013 decemberében jótékonysági koncertsorozat indult a Hagyományok Házában idős, nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére. A neves népdalénekesek, népzenészek, világzenei előadók összefogásával megrendezett gálaesten befolyt összegből elsőként a cukorbeteg Jámbor István prímás, és a Parkinson kórban szenvedő Mezei Ferenc Csángáló gyógykezelését tettük lehetővé, majd 2014-ben Pál István, tereskei mesemondó, dudás javára rendeztük meg a gálakoncertet.


Sajnos továbbra is egyre több idős mester szorul támogatásra, ezért harmadik alkalommal is megrendezzük az Összefogás jótékonysági koncertet. Ezúttal az erdélyi Mezőség idős és beteg zenészeit szeretnénk támogatni. Így a magyarpalatkai Moldován István kontrást és Kovács Márton bőgőst, a magyarszováti Radák János prímást és más rászorulókat.
A magyarszováti Maneszes Márton énekes-prímást – aki saját falujának megbecsült református kántora is volt egyben – Kallós Zoltánnak köszönhetően ismerte meg a népzenei mozgalom, jellegzetes énekhangja és hegedűjátéka, barátságos és nyitott személyisége sokak példaképévé tette. Az 1939-ben született muzsikus 2004-ben kapta meg a Népművészet Mestere állami kitüntetést. Idén szeptemberben bekövetkezett halála pótolhatatlan veszteség. Koncertünkkel részben rá emlékezünk.


A koncerten közreműködnek: Enyedi Ágnes, Majorosi Mariann, Nyitrai Marianna, Szalóki Ági, Dresch Mihály, Agócs Gergely, Juhász Zoltán, Székely Levente, Virágvölgyi Márta, Fekete Antal Puma, Csík Zenekar, Üsztürü Zenekar, Téka Együttes, Szeret Zenekar, Tükrös Zenekar, Gázsa Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai Kökény Richárd vezetésével. Az est házigazdája Sebő Ferenc lesz, a műsor szerkesztője Árendás Péter.

Az est fővédnöke Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége.

Bővebb információ: