A tavalyi budapesti WOMEX sikere után a Hangvető a CAFe Budapesttel nagyszabású világzenei fesztivált rendez október 13-a és 16-a között a Müpában, amelynek célja többek között lehetőséget teremteni a régió világzenei előadóinak, hogy bemutatkozzanak a szakma prominensei előtt.

Ez a Budapest Ritmo az eddigi legkomolyabb kísérlet egy olyan világzenei fesztivál megvalósítására Közép- és Kelet Európában, amely lehetőséget teremt a régió és a nagyvilág találkozására. A magyar és kelet-európai fellépők mellett az elmúlt évek legnagyobb világzenei sztárjai közül is többen fellépnek. A fesztivál ízelítőt ad az ebben az évben Spanyolországban megrendezésre kerülő World Music Expo műsorából is: már egy héttel a WOMEX előtt a 2016-os program több fellépőjét Budapesten láthatja a közönség.

Az idei Budapest Ritmo fő témája a sokszor valószínűtlen és meglepő találkozás: örmények és törökök, franciák és japánok, romák és számik, magyarok és egyiptomiak közös játéka.

ritmo somay markFotó: Somay Márk

A fesztivál showcase színpadán magyar zenekarok illetve a régió más országainak, visegrádi térségnek és a Balkánnak a zenekarai is szerepelnek majd. Ennek keretében négy magyar produkció mutatkozhat majd be a nagyközönség, illetve a meghívott nemzetközi szakmai vendégsereg előtt, akiket a Hangvető és a Hagyományok Háza a pályázat során választ ki.

Augusztus 20-ig várjuk a jelentkezéseket!

A pályázat megnevezése:

Nép- és világzenei showcase a Budapest Ritmo Fesztiválon

A pályázat témája és célja:

A Hangvető és a Hagyományok Háza pályázatot hirdet a Kárpát-medencei magyar és a hazai nemzetiségi nép- és világzenei zenekarok számára, a 2016. október 15-én megrendezésre kerülő showcase napon való fellépésre. A showcase helyszíne a Müpa, az esemény a Budapest Ritmo Fesztivál keretében, annak egyik színpadaként történik. A közönségben a nemzetközi szakma mintegy 50 fontos nemzetközi szereplője – fesztiválszervezők, újságírók, promoterek, ügynökök – is jelen lesz.

A showcase keretében négy magyar zenekar kap fellépési lehetőséget, másnap, október 16-án pedig a régió más országaiból lép fel ugyanennyi előadó.

A Hangvető és a Hagyományok Háza célja, hogy a hazai élvonal ambiciózus szereplői bemutatkozhassanak a nemzetközi világzenei koncertélet prominensei előtt. Ezen belül is kiemelt cél, hogy minél több fesztivál és egyéb koncerthelyszín programszervezője lássa ezeknek a zenekaroknak a produkcióit.

A fellépési lehetőséghez jutó zenekarok fellépti díjban nem részesülnek, a Hangvető és a Hagyományok Háza ugyanakkor segítséget nyújt nemzetközi jelenlétük, stratégiájuk kialakításához.

A pályázók köre:

Nép-és világzenei együttesek, előadók, amelyek vagy Magyarországon működnek, vagy más országokban, de magyar nyelven énekelnek vagy a magyar népzenei hagyományokban is gyökerező zenét játszanak.

A pályázat benyújtásának határideje:

2016. augusztus 20.

A nyertesek értesítésének határideje:

2016. szeptember 5.


Pályázat benyújtásának módja:


Július 1-től, elektronikus úton

Pályázati anyag:


A pályázati anyagot e-mailen küldve a registration@hangveto.hu e-mail címre várjuk. Az írásos anyagokat pdf formátumban kérjük.

    angol nyelvű bemutatkozó anyag és diszkográfia. min. 1500, max. 3000 karakter terjedelemben
    3 db szám vagy videó mp3 formátumban a zenekar legújabb anyagából
    a formáció tagjainak listája
    rider
    honlapcím, Facebook-oldal (ha van)
    kapcsolattartó neve, telefonszáma, e-mail címe.

A pályázattal kapcsolatos további kérdésekben a 06-1-209-8828 telefonszámon segítünk.

Bővebb információ: