2016. október 13–16. között Sepsiszentgyörgyön találkoznak az erdélyi hivatásos táncegyüttesek

ehtet 12

A Háromszék Táncegyüttes szervezésében október 13-16. között kerül megrendezésre a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója (EHTET), a vándorfesztivál idei kiadásának Sepsiszentgyörgy ad otthont.

A Találkozó az erdélyi hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, amelyet az Erdélyben működő öt hivatásos táncegyüttes évről évre más-más helyszínen szervez meg. A közönség a négy nap alatt betekintést nyerhet a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely, és az idei házigazda Háromszék Táncegyüttes munkásságába. A rendezvény egyszerre táncfesztivál és szakmai fórum. A programba illesztett szakmai kiértékelők, kerekasztalok lehetőséget teremtenek betekinteni az együttesek tevékenységébe és rálátást biztosítanak a hazai táncművészet aktuális helyzetére.

A négy napos rendezvényen egyéni produkciókkal mutatkozik be az öt erdélyi hivatásos táncegyüttes, majd közösen is színpadra lépnek a találkozó gálaműsorán. Változatos műfajú előadásokat láthat a közönség a hagyományos folklórelőadástól a folklórszínházig és  táncszínházig. A találkozót egy rendhagyó táncos villámcsődülettel nyitják meg október 13-án, csütörtökön 15 órakor Sepsiszentgyörgy Főterén.

A rendezvény ideje alatt egy állandó viselet-kiállítás lesz megtekinthető a Tamási Áron Színház előcsarnokában, Mátéfi Zita, Székely Melinda, valamint Miklós Papp Zsuzsanna és Miklós János egyedi tervezésű ruhadarabjai várják a látogatókat. A kiállítás megnyitójára csütörtökön 15:30-kor kerül sor. A fesztivál szervezői több kiegészítő programot is kínálnak a résztvevőknek, fellép a sepsiszentgyörgyi M Studio, koncertezik a Tesztoszteron Zenei Alakulat és az Impro-Víziók zenekar. A rendezvény ünnepi gálaműsorát október 16-án, vasárnap 18 órától lehet megtekinteni a Tamási Áron Színházban.

Az előadásokat értékelő szakmai bizottságba neves táncszakértőket, színházi szakembereket, közéleti személyiségeket sikerült bevonniuk a szervezőknek: Kocsis Enikő, Kutszegi Csaba, Makovinyi Tibor, Nagy B. Sándor, Sardar Tagirovsky, Simó Júlia és Szép Gyula különböző szempontok mentén elemzik majd a produkciókat. A szakmai kiértékelőket Prezsmer Boglárka moderálja.

A rendezvény alatt naponta fesztiválújságot jelentetnek meg és egy folyamatosan frissülő fesztiválblogot lehet majd követni a találkozó honlapján, a www.ehtet.hte.ro oldalon. A rendezvény arculatának megalkotására még júniusban hirdetett pályázatot a Háromszék Táncegyüttes, az arculatot a pályázat nyertese, Kónya Réka tervezte.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatja. Társszervezők a Romániai Magyar Néptánc Egyesület és a Lajtha László Alapítvány. Jegyek a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában kaphatók (telefonszám 0267-312104), a részletes program elérhető a rendezvény honlapján.