Jótékonysági koncert és táncház a Felső-Maros mente és Marosszék idős népzenészeinek megsegítésére
Fonó Budai Zeneház, 2016. december 15.
A Hagyományok Háza Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel 2013-ban indította el sorozatát, melynek célja, hogy a nehéz anyagi körülmények között élő, betegséggel küzdő, muzsikálni már nem tudó idős népzenészeket, „mestereinket” támogassuk.

A Fonó Budai Zeneházzal közösen ismét összefogásra kérjük a népzenészeket, a népzenével, néphagyománnyal foglalkozó szervezeteket és minden népzenét szerető embert az egykor Felső-Maros mentén és Marosszék falvaiban muzsikáló népzenészek megsegítéséért.

osszefogas 2016

Fellépnek:
Tükrös zenekar
Bekecs együttes
Fábián Éva
Nyitrai Marianna
Juhász Zoltán
Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes
Nyíregyháza Egyetem Boróka énekegyüttese
Szabó Szilárd és a Kincső táncegyüttes
Magos zenekar
Fekete Antal Puma
Székely Levente
Balogh Sándor
Maglódi Táncegyüttes

Az est felajánlásait és bevételét a még élő és arra rászoruló idős zenészekhez juttatjuk el.

A műsor szerkesztője: Vavrinecz András
Házigazda: Sztanó Hédi

A koncert utáni táncházban a fellépő zenészek húzzák a talpalávalót.

Jegyár: 1 500 Ft
Támogatói jegyár: 3 000 Ft, 5 000 Ft

Bővebb információ: és

Az esemény facebook oldala: