„nagy dolgok a jászolnál történnek"
2016. december 5. – 2017. január 8.
A betlehem napjaikban is népszerű és közismert néprajzi tárgy. De mit tudunk róla valójában? Szokás, színjáték, bábszínház, misztikum, meghittség mind együtt van jelen ebben a tárgyban. A színes, mozgalmas kiállításban először láthatók együtt a múzeum nemrég restaurált, páratlan szépségű népi betlehemei.

betlehem masolat

A régi falusi karácsonyok országszerte elterjedt ünnepi szokásának, a betlehemjárásnak legfontosabb kelléke. Hordozható, rendszerint fából tákolt, színes papírral borított alkotmány, amely barlangot, istállót vagy templomot ábrázol. Az építmény belsejében, középen legtöbbször egy gyertya áll, amelyet az előadás idejére meggyújtottak. A sejtelmes fény megvilágítja a betlehem szentképekkel díszített falát, és látni engedi a belehelyezett apró figurákat: a jászolban fekvő Kisjézust, mellette Szűz Mária és Szent József alakját, az istálló állatait, szamarat, ökröt, olykor bárányokat.

A betlehemezés szokása nemcsak a falvakban volt jelen, a fővárosban is jártak betlehemező gyerekek a két világháború között, majd később az 1970-es években is. Napjainkban ismét népszerű falvakban és városokban egyaránt, karácsonykor a köztereken, a templomokban ott látjuk a szentcsaládot a jászolban fekvő kisdeddel, az állatokkal, vidékenként, országonként más-más szereplőkkel. A színes, mozgalmas kiállításban látható gyönyörű tárgyak a Néprajzi Múzeumban mintegy 10 éve folyó betlehem-restaurálási munkát is bemutatják.

Rendezők: Szojka Emese, Koltay Erika, Foster Hannah Daisy

Bővebb információ: