Táncháztalálkozó • 2018. április 13–15. Szavazzon a Prima-díjas folkMAGazinra! +36.70/707-7000 – sms: 27
tanchaz.hu
A Magyar Kultúra Napja alkalmából
MOM Kulturális Központ – Reich Károly Galéria, 2017. január 21., 17.00
A kiállítást megnyitja: Novák Péter, zenél a Sarjú Banda.
Váradi Levente a magyarországi néptáncfényképezés egyik kortárs figurája. Többek között a Zsuráfszky Zoltán vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes valamint a Duna tévé tehetségkutató műsorának, a Fölszállott a pávának is fotográfusa. Számos hazai, és külföldi kiállításon szerepeltek már képei.
2014-től “lumidance” néven publikál.
A most kiállításra kerülő felvételek az Urban Folk-Fotó projekt sorozat első kockái.

urban folk

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével a különböző tájegységek táncaira jellemző mozdulatok és viseletek a mai városi ember számára is érthető és értelmezhető közegben „mozdulnak meg”. A néptánc nem turisztikai látványosság, vagy valamely letűnt korszak és közeg lenyomata, hanem élő művészet, mai hús-vér fiatalokkal. Miközben egyértelmű a kontraszt a helyszín és a szituáció között, a fotók e kontrasztok megjelenítésével adnak értelmezhető képet a mai modern társadalomnak. Lehetővé teszik a két világ közötti harmonikus kommunikációt, nem taszítanak, hanem érdekessé teszik ezt a felnövekvő s fiatal városi generációk számára is.

A kiállítás január 25-ig látogatható.

Bővebb információ:

Az esemény facebook oldala: