XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Sebestyén Márta – Kodály nyomában
Zeneakadémia, 2017. február 2.
Kodály nevezetes tétele szerint a zene tanulását kilenc hónappal a születés előtt kell elkezdeni. Ha van muzsikus, akinek ez megadatott, az Sebestyén Márta, aki zene iránti elhivatottságát zenepedagógus édesanyjától, Kodály egykori növendékétől kapta. Szellemi értelemben tehát „Kodály-unokának” is nevezhetjük Sebestyén Mártát, aki a nagy zeneszerző és népnevelő halálának ötvenedik évfordulóján édesanyja egykori mestere előtt tiszteleg. Kodály persze nemcsak a személyes szál miatt fontos számára, hanem a magyar népdalkincs felfedezésében játszott szerepe okán is, hiszen Kodály és Bartók, illetve követőik népzenekutatói munkája nélkül ma nem állna rendelkezésünkre az a csodálatos repertoár, amely Sebestyén Mártának kislány kora óta mindennapi kenyere. Szinte nincs olyan ország, ahol Sebestyén Márta ne képviselte volna a magyar kultúrát, akár szólóban, akár zenésztársaival. Énekelt a japán császár előtt, de a spanyol király és az angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Valódi kulturális nagykövete Magyarországnak. Minden hazai díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Olaszországban a Diploma alla Carriera és a Chinciano Fellini-díjjal tüntették ki. Énekelt a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” című filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzenei albumán is. Sebestyén Márta az UNESCO Artist for Peace elismerés tulajdonosa és a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

sebestyenmarta folk 870

Közreműködik : Agócs Gergely (duda, pásztorfurulyák), Andrejszki Judit (ének, csembaló), Hungarian FolkEmbassy, Sofia Labropoulou (kanun), Szabó Zsolt (viola da gamba), Nagy Gábor (zongora), Haraszti-ikrek (ének), Hunyadi Véndiák Kórus (művészeti vezető: Sebestyénné Farkas Ilona) műsorvezető: Sebő Ferenc

Bővebb információ: