Fonó, 2017. március 18.
Gála a letűnő félben lévő móriczi világ legendás alakjaival.
A pásztorság államiságunk előtti mesterségünk, amelynek utolsó utáni képviselői még ma is terelik a jószágot, és végzik el a juhászat, gulyás- vagy csikósmesterséggel járó temérdek teendőt. A pásztorok a külső hatásoktól való elszigeteltségük miatt a magyar népi kultúra legfontosabb megőrzői, kútfői voltak. Hitviláguk, iparművészetük, muzsikájuk, énekeik, táncuk kultúránk legértékesebb részét őrzi, írásbeliségünk előtti emlékezet kel életre az ő művészetükben. A második alkalommal megrendezett Pásztornapra ma élő nagy tudású pásztorokat hívtunk meg, akik énekben, táncban, valamilyen hangszerjátékban, vagy más mesterségben kiemelkedőek.

pasztornap 2017

Programunk során a Hungarikummá nyilvánított karcagi birkapörkölt készítését is bemutatjuk, aki jól viselkedik, meg is ízlelheti. A Karcagi Birkafőző Fesztiválon évek óta az első helyet elnyerő Csontos György juhász és fiai készítik ezt a pompás étket, ősi hagyomány szerint a fejet is belefőzve. Énektanulás és tánctanulás, beszélgetések, mesterség bemutató- ezen belül kolomphangolás, bőrkészítés, kampókészítés. Az estet gálaműsor zárja.

Itt felvonultatjuk a legjobb énekes, tárogatós pásztorok mellett a színpadi táncvilág legjobb táncosait, az akik kiemelkedőek a pásztortáncok, kivált a botoló előadásában. A talpalávalót nekik szolgáltatja a Tükrös együttes méltán híres prímása, Halmos Attila ’Csiga’, és kiváló kísérete, Mester László ’Pintyő’ kontrán, Zimber Ferenc cimbalmon, közreműködik Agócs Gergely tárogatón és furulyán. És Papp László szűrszabó, aki legjobb ismerője a pásztorénekeknek.
Egy gyönyörű színpadi produkció, amelyben ennek a legendás, letűnő félben lévő móriczi világnak a legendás alakjai, a szilajságuk, ugyanakkor a méltóságuk mutatkozik meg, ezáltal a magyar kultúra színe-java, esszenciája

 
Árvai Sándor juhász, Lénárddaróc
Bastyúr István juhász, Szilice, Felvidék
Csontos György juhász, Karcag
ifj. Csontos György, Karcag
Csontos Péter, Karcag
Dobcsák János juhász, Szomotor, Felvidék
Dobcsák Lehel juhász, Szomotor, Felvidék
Németi János juhász, Balmazújváros
ifj. Németi János juhász, Balmazújváros
Kordás János csikós, Balmazújváros
‘Csinos’ Molnár Imre gulyás, Hortobágy
Loncsák Lehel juhász, Hortobágy
Loncsák János juhász, Hortobágy
 
Zenészek: Halmos Attila “Csiga”- hegedű, Mester László ‘Pintyő’, Agócs Gergely- tárogató, Zimber Ferenc- cimbalom
 
Közreműködnek:

Hajdú Flórián, Lajkó Levente ’Lecsó’, Majer Tamás, Módos Máté, Szabó Szilárd ’Sziszi’ , Szűcs János, Berecz István, Végső Miklós - tánc
Papp László- ének
Agócs Gergely- tárogató

valamint a gyerek Páva-ból ismert Herdon fivérek, Bognár Adrián

12.00 órától Gyetvai Zoltán felvidéki fényképész kollódiumos nedves eljárással fényképezi a pásztornap részvevőit.

A nedves kollódiumos eljárást Gustave Le Gray kísérletei alapján Frederick Scott Archer publikálta 1851-ben, mely ezt követően az 1880-as évekig az egész világon széles körben elterjedt és használt fotográfiai technikává vált. Mai szemmel nézve viszonylag hosszadalmas és munkaigényes folyamatról van szó. Annál is inkább, mert a fotográfus helyben készít el szinte mindent, a lemez fényérzékenyítését és előhívását is. Ebből következik, hogy a fényképezés helyszínén laborálásra alkalmas sötétkamrának is kell lennie. A munkafolyamat nagyon röviden és leegyszerűsítve a következő: az üveg- vagy fémlapot zsírtalanítjuk, utána kollódiummal vonjuk be. A kollódium alkohol, éter és lőgyapot keveréke, melybe előbb bromid és jodid sókat keverünk. A lemezt egy speciális mozdulatsorral felöntjük, majd rövid szikkadás után ezüst-nitrát fürdőben érzékenyítjük. Érzékenyítés után rögtön, nedvesen a gépbe helyezzük és exponáljuk. Előhívás, rögzítés és mosás után a megszárított lemezt rétegoldalán lakkozzuk. A fényképek (ambrotípiák) 24x30 cm-es üveglemezre készülnek korabeli nagyformátumú fényképezőgéppel.

15.00 A hagyományos szűrszabás- Papp László előadása
16.00 Hangolódás és birkafőzés Csontos György juhásszal és a zenekarral
17.00 Beszélgetés a pásztorokkal, a beszélgetést vezeti Kunkovács László Kossuth díjas etnográfus.
19.00 énektanítás Árvai Sándor juhásszal, Papp László közreműködésével
20.00 Gálaműsor pásztorokkal, táncosokkal. Muzsikálnak: Halmos Attila 'Csiga', Mester László 'Pintyő', Szabó Csobán Gergő 'Bakter', Zimber Ferenc, Agócs Gergely.
21.30. Táncház, mulatság

Jegyár: 1000 Ft

Bővebb információ:

Az esemény facebook oldala: