Jelentkezési határidő: 2017. április 21.
A Hagyományok Háza pályázatot hirdet Mesterek és tanítványok elnevezésű előadás-sorozatán való közreműködésre. Olyan hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres vagy énekes szólisták jelentkezését várjuk, amelyek/akik a címben jelzett koncepciónak megfelelő, maximum 90 perces színpadi műsor összeállítását és bemutatását vállalják. A koncertet követően táncházat is tartunk a pályázók közreműködésével.

mesterek es tanitvanyok logo.jpeg

Célunk, hogy Kodály gondolatának szellemében megmutassuk a folytonosságot, népzenei örökségünk továbbadását, és egy színpadra állítsuk az egymást követő generációkat. A pályázatot három alkategóriában hirdetjük meg:

        Revival előadó és hagyományőrző mestere(i)
        Revival előadó és tanítványa(i)
        Revival előadó, tanítványai és hagyományőrző mestere(i)

Pályázni a magyar nyelvterületről származó, kizárólag hagyományhű előadásmódú és hangszerelésű magyar, illetve nemzetiségi hangszeres és énekes népzenével lehet, az alábbi adatlap beküldésével. A koncertek helyszíne a Hagyományok Háza épületrekonstrukciójának befejezéséig a Fonó Budai Zeneház.

A pályázatok beérkezési határideje: 2017. április 21.

A beérkezett anyagokat szakmai bizottság értékeli, az elbírálás eredményéről 2017. május 2-ig értesítünk minden jelentkezőt.

Bővebb információ: