Magyarság Háza, 2017. május 12.
A Hagyományok Háza a VI. Táncház Napjához kapcsolódóan nemzetközi konferenciát szervez május 12-én. A táncház-módszert, a szellemi kulturális örökség megőrzésének magyar modelljét a világ más kultúrái is adaptálták. A táncház-módszer – mint magyar szellemi termék – sikeres exportjának tekinthetjük, hogy Japánban, Lengyelországban, Szlovákiában is mintát adtunk a hagyományos kultúra átmentéséhez.

tanchaz modszer.jpeg copy

A táncházak a határon túli magyar kisebbségek, majd a távolabb élő magyar diaszpóra körében honosodtak meg elsőként, majd más országokban, mint például Japánban a magyarul nem beszélő, de a magyarokkal rokonszenvező társaságok is elkezdtek klubjaikban magyar táncházakat tartani. Néhány esetben (Lengyelország, Szlovákia, Udmurtföld) a táncházmozgalom módszertanát a helyi folklórhagyományok közművelődési szintű továbbéltetésében is elkezdték sikeresen alkalmazni. Így ma már a lengyel vagy a szlovák táncházasok ugyanúgy szerveznek táncház táborokat, fesztiválokat és továbbképzéseket, mint ahogy azt 1972 óta Magyarországon is megszoktuk.

A magyar táncházmozgalom elindulásának 45. évfordulója jó alkalmat kínál arra, hogy az immár nemzetközivé vált módszer múltjáról és aktuális történéseiről eszmecserét indítsunk és megszervezzünk egy olyan konferenciát, melynek keretében a magyar modell követői, illetve a világ különféle tájain zajló, hasonló folyamatok ismerői és alakítói megosszák egymással tapasztalataikat.

Helyszín:


Részletes program és bővebb információ: