Lavotta János emlékére
Balatonfüred, 2017. július 25–26.
Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2017. július 9.!
2013-ban a Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza nagy sikerrel rendezte meg az első Anna-bál prímásversenyét. A nagy múltú cigányprímások és minden második évben a hagyományos népzenészek bemutatkozásához az Anna-bálra készülő Balatonfüred kiválóan illeszkedik, hiszen a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát, a nemzeti ébredés korszakát idézi meg.

primasverseny.jpeg copyFotó: Farkas József

2017-ben ismét pályázhat minden, a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16. életévét, de még nem múlt el 35. A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten a keddi és a szerdai napokon tartjuk. A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei Radics Ferenc (Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt) a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, Puka Károly (Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt) az 1984-es cigányprímás verseny győztese és Sánta Ferenc (Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, Nemzet Művésze) a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.

A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban.

A kötelező versenyszámban a következő művekből lehet válogatni:
Bihari János: Hadik óbester nótája
Csermák Antal: Á-dúr verbunk és friss
Lavotta János: Szerenád és friss
Rózsavölgyi Márk: Első magyar körtánc

A szabadon választott műsorszámban a versenyző az általa legkedveltebb – de kötelezően magyar szerzők műveiből kiválogatott – nótacsokrot adja elő 5-6 percben.

Kísérőzenekarról a verseny szervezői gondoskodnak.

Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása. A zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) választja ki a győztest és a gálaműsor fellépőit.

Díjazások:
  • Első díj: egymillió forint
  • Második díj: ötszázezer forint
  • Harmadik díj: háromszázezer forint
Szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendezünk a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

A versenyre a jelentkezési lap kitöltésével, valamint a versenyzőről készült videofelvétellel vagy internetes videomegosztóra (pl. youtube) feltöltött mozgókép linkjének csatolásával lehet jelentkezni.

A jelentkezési lapokat a demóanyaggal együtt az alábbi e-mail címre vagy postán visszaküldve a következő címre várjuk 2017. július 3., 24.00-ig:

e-mail: furedi.primasverseny@hagyomanyokhaza.hu

postacím: „AZ ANNA-BÁL PRÍMÁSVERSENYE”, Hagyományok Háza, Hutura Beáta, 1251 Budapest, Postafiók 23.

Jelentkezési lap és bővebb információ: