Székelyudvarhely, 2017. szeptember 22-24.
Az idén 40 éves erdélyi táncházmozgalom évfordulója alkalmából széleskörű összefogással rendezik meg újra szeptember 22-24. között az Erdélyi Táncháztalálkozót. A Hagyományok Háza erdélyi hálózata által Székelyudvarhelyen szervezett eseményre több mint száz zenész, adatközlő és több mint ezer táncos érkezik a városba.   

erdelyi tht

Az Erdélyi Táncháztalálkozó szeptember 22-én látványos felvonulással kezdődik, ez a nap a találkozás öröméről szól majd. Táncházasok százai vonulnak zeneszóval Székelyudvarhely fényedi, szejkefürdői és keresztúri kijáratától táncos-muzsikás sétára a város központjába, a Patkóba, ahol a házigazdákkal együtt rövid mulatságot tartanak, majd a városi sportcsarnokba indulnak tovább megünnepelni az évfordulót. A gálaműsoron száz táncházzenész és több száz táncos működik közre. Ezt követően az ünnep táncházakkal folytatódik három, egymáshoz közeli helyszínen egészen hajnalig.

Szeptember 23-án, szombaton délelőtt gyerekfoglalkozásokkal, tánc- és énektanítással, erdélyi amatőr és hagyományőrző tánccsoportok bemutatkozásával várják az érdeklődőket a minifocipályánál felállított színpadon. Lesz folkkocsma, előadásokat hallgathatnak a 40 éve indult kolozsvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi táncházak történetéről. A sportcsarnokban 19 órától az Apám tánca című műsort adja elő az Udvarhely Néptáncműhely helybéli amatőr táncosokkal kiegészülve. A műsort hajnalig tartó táncház zárja.

Szeptember 24-én, vasárnap a gyerektánccsoportok veszik át a főszerepet a szabadtéri színpadon. Itt a szombati naptól gyümölcsfesztivál, valamint kézműves kirakodóvásár is zajlik. A negyven éve működő táncházak szereplői (több mint száz táncházzenész és több mint ezer táncházas) mellett számos adatközlő zenész és táncos is jelen lesz a táncháztalálkozón.

Az Erdélyi Táncháztalálkozó fővédnöke Kallós Zoltán.

Az esemény facebook oldala: