Háló Közösségi és Kulturális Központ, 2017. november 18.
A zeneipari menedzsment képzések iránti növekvő igény késztetésére a Hagyományok Háza és a Hangvető Zenei Társulás 2017-ben hiánypótló zenei menedzsment sorozatot hirdetett, melynek célja, hogy a feltörekvő népzenei és világzenei előadóművészek olyan zeneipari ismereteket sajátíthassanak el, melyek segíti a hazai és nemzetközi színtéren történő előre jutásukat.

A tavaszi nagy sikerű rendezvény után idén, november 18-án ismét  izgalmas témákkal várnak mindenérdeklődőt. A résztvevők előadást hallgathatnak a szerzői és előadói jogokról, a Kerekes Band példáján megismerhetik a professzionális előadói aktivitást a közösségi médiában, kerekasztal beszélgetés keretében nemzetközi népzenei sikertörténetekkel ismerkedhetnek meg a Muzsikás és a Söndörgő együttes tapasztalatai alapján, és szó lesz a hagyományhűség vagy feldolgozás sokat vitatott kérdéséről is.

zenei menedzsment.jpeg copy

Meghívott előadóink:
Dr. Békés Gergely (Előadóművészi Jogvédő Iroda, jogtanácsos)
Cserepes Károly
Eredics Áron (Söndörgő)
Éri Péter (Muzsikás együttes)
Fehér Viktor (Kerekes Band)
Hamar Dániel (Muzsikás együttes)
Herczku Ágnes (Herczku Ági és a Banda)
Porteleki László (Muzsikás együttes)
Dr. Richter Pál (A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Népzene tanszék, tanszékvezető)
Dr. Tóth Péter Benjámin (Artisjus, Kommunikációs és Stratégiai Igazgató)

 Időpont: 2017. november 18., 10:00-14:30

Helyszín: Háló Közösségi és Kulturális Központ


 

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Bővebb információ: