XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Pesti Vigadó, 2017. november 14.
1966. július 27-én a kaliforniai Berkeley-ben a Corvin Magyar Club keretében Kodály előadást tartott a jelenlévőknek. Az utána kialakult beszélgetésben, vitában megkérdezte tőle valaki, mi is annak az új nevelési módszernek a lényege, „ami iránt a külföld érdeklődik”. Kodály így válaszolt: „Nagyon egyszerű. Három szóval ki lehet fejezni: ének, népdal és mozgó dó. A mozgó dó olyan titkos szer, amivel a gyerekek sokkal hamarabb megtanulnak kottából énekelni, mint minden más módszerrel. Hiába kísérleteznek mással, utol nem érik soha. Nem magyar találmány: több mint száz éve egy Curwen nevű angol kezdte; azóta hol használták, hol elhanyagolták. Mi most újra elővettük és nagyon hasznosnak bizonyult.

A másik pedig, hogy az iskolásgyerekek fejét népdallal töltjük meg, ha nincsen benne amúgy is… A népdalokhoz fűződik a zenei elemek megtanítása… A korán, hat-hét éves korban kezdett gyakorlás úgy kifejleszti a gyerek készségét és úgy meggyorsítja felfogóképességüket, hogy nekik ez játék.”

Kodály elképzelése tanítványai, munkatársai közreműködésével ért el nemzetközi sikereket és vált maradandóvá, megkérdőjelezhetetlenné. Mi, akik így tanultuk a zenei „betűvetést”, jól tudjuk, hogy nemcsak a kotta vált számunkra ismerős tereppé, de a zene belső világának megértése is könnyebb lett és nem mellesleg a magyar népdalok világába is örömteli és hasznos betekintést nyerhettünk. A Kodály metódus nem változik: örök és maradandó. Ám a tanuló ifjúság szellemi és mentális változásainak figyelembe vételével időről időre, apró elemeiben más és más ötletek is belekerülhetnek. Konferenciánk ezek fontosságára próbálja felhívni a figyelmet.

Kodaly szimpozium

Szervező: Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet

A belépés ingyenes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött.

Program
2017. november 14.
9.30 - 10.00 Regisztráció
10.00 - 10.10 Köszöntő
10.10 - 10.30 Nemes László Norbert: Örökérvényű koncepció egy folyamatosan változó kulturális környezetben
10.30 - 10.50 Turmezeyné Heller Erika: Kodály koncepciója a korszerű tanuláselméletek tükrében
Hozzászólások
11.00 - 11.20 Kávészünet
11.20 - 11.40 Rápli Györgyi: „Terv és valóság” – Kodály nemzetnevelő programja a pedagógusok szemszögéből
11.40 - 12.00 K. Udvary Katalin: Tehetséggondozás Kodály szellemében a hazai közoktatásban
12.00 - 12.20 Windhager Ákos: A lírai én szerepei Kodály oratorikus hitvallásaiban
Hozzászólások
12.30 – 13.00 Tutti Cantabile együttes koncertje; vezényel: Lánczky Edit
13.00 - 13.50 Ebédszünet
13.50 - 14.10 Fehér Anikó: Kodály módszer kontinenseken át
14.10 - 14.30 Szerényi Béla: Gyakorlat és elmélet összehangolása a népzeneoktatásban
14.30 - 14.50 Mindszenty Zsuzsánna: A Kodály koncepció megjelenése az amatőr kórusok munkájában
14.50 – 15.10 Tóth Árpád: A szolmizáció bevezetése heterogén tudásszintű csoportokban
Hozzászólások
15.20 – 15.40 Pengetős Trió koncert
Zárszó

Bővebb információ: