XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Bemutató: 2018. március 20., Sepsiszentgyörgy – Háromszék Táncstúdió
Március 20-án újabb izgalmas, ám annál szakrálisabb és időszerűbb produkcióval jelentkezik a Háromszék Táncegyüttes. A Furik Rita által rendezett AranyAsszonyok című rituális táncszínházi előadás a mindenkori nőiség kérdését boncolgatja.
Az ősi magyar szellemiségben az AranyAsszonyok a női teremtő és gyógyító minőséget képviselték, a Szeretetet és az Élet továbbadását. Szellemi vezetőkként égi és földi tudást kapcsoltak egybe. Az istennői minőség földi helytartói voltak, olyan asszonyok, akikben elevenen élnek az ősi gyökerek, akik tudják a Természet titkait, ismerik önmagukat és a tudatosságukból eredő szolgálatukat.
A Böjttől böjtig és Az én mesém című előadások rendezőjének újabb alkotása egyfajta szellemi folytatása a megkezdett útnak. Furik Rita a hagyomány szakrális erejével közelít témáihoz, ez esetben a Nőt kívánja visszaemelni méltó helyére, a Napbaöltözött Nagy Boldogasszony jelképével pedig a halhatatlan hitről vall. A folklórba ágyazott motívumok a tánc, az élő népzene és az ének nyelvén egyért szólnak: feleleveníteni a hitet az iránt, hogy a Szeretet az egyetlen létező és élhető kommunikáció csatorna.
„Itt egy kicsit félre kell tenni az akadémiai tudást, hiszen most a szeretetről akarunk beszélni, a szív és az alkotás szintjén. A szépségnek a mintáit, a szív szépségének és a szeretetnek a mintáit szeretném megmutatni. A munkafolyamat során visszatértem a szavak eredeti jelentéséhez, illetve első sorban a színekre, a hangulatokra és az apró részletekre figyeltem.” – mondta el Furik Rita rendező a március 13-án tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: „Lényegében ugyanazt a darabot rendezem egész életemben. Ez egy folyamat, amelynek a Böjttől böjtig és Az én mesém is része volt, ahogyan az AranyAsszonyok is. Ez egy újabb Ima lesz. Értünk, mindenkiért. A magyarságért, az egész világért.”
A most készülő produkciót március folyamán több ízben is láthatja a közönség. A március 20-án és 22-én tartott bemutató előadások után március 23-án és 25-én is megtekinthető lesz az AranyAsszonyok, minden alkalommal 19:00 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. A hó végén vendégjátékokkal is készül a társulat: március 27-én a kézdivásárhelyi, március 28-án pedig a baróti nézők láthatják az új előadást.
A sepsiszentgyörgyi előadásokra a Kulturális Szervezőirodában válthatók jegyek, illetve újdonságnak számít, hogy márciustól már az online platformokon is elindult a jegyértékesítés! Az érdeklődők a www.biletmaster.ro oldalra kattintva vásárolhatják meg jegyeiket a kívánt előadásra.

AranyAsszonyok plakat Kurti Andrea

ALKOTÓK

Koreográfusok és táncmesterek: Hortobágyi Gyöngyvér m.v., Horváth Zsófia m.v., Polgár Emília m.v., Melles Endre, Richtárcsik Mihály m.v., Végső Miklós m.v.
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
Ének: Erőss Judit
Akusztikai hatások: Ádám Júlia
Díszlet, jelmez: Furik Rita m.v.
Díszlet- és jelmeztervező asszisztense: Kis Kriszta m.v.
Tánckari asszisztens: Tekeres Gizella
Dramaturg: Prezsmer Boglárka m.v.

Rendező-koreográfus: Furik Rita m.v.

Tánckar: Ádám Júlia, Dombi Rózsa, Gere Csaba, Gidró Roland, Keresztes Gabriella, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Lukács Tamás, Márton Csaba, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Portik Norbert, Székely Edina-Emőke, Szvinyuk Sándor, Törő Bence, Vajda Katalin, Váradi Ágnes, Virág Imola

Bővebb információ: