Szóljon ez a nap néptáncról, népzenéről, kicsiknek-nagyoknak, országhatáron innen és túl!
2018. május 5.

A Táncház Napja azért jött létre, hogy megmutassuk az UNESCO által is elismert táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ma szerte a világban – az 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc térről elinduló kezdeményezés hatására – fiatalok százezrei saját hagyományaik felé fordulnak, táncházakban és folkkocsmákban érzik jól magukat, népdalokat énekelnek a kirándulásokon, tánctáborokba és kézművestáborokba mennek nyaralni, divattervezők válnak híressé a hagyományos motívumok felhasználásával, népzenét és néptáncot lehet tanulni óvodától az egyetemi szintig… Szeretnénk, hogy ezt a világot minél többen megismerjék!

Ennek apropóján az első táncház 40 éves évfordulóján a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-hoz legközelebb eső szombaton. 2018-ban már a VII. Táncház Napját rendezzük meg!

A rendezvény tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról jövő, közösségi szerveződését, a közösségek alkotóerejét. Tegyetek ti is azért, hogy egyre többen legyünk! Csatlakozzatok az évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezéshez!

tanchaz napja 2018 copy

Jelentkezés résztvevőnek a Táncház Napja központi helyszínére

Hívunk és várunk minden lelkes jelentkezőt, aki tevékenyen részt szeretne venni a Táncház Napja központi rendezvényén a Liszt Ferenc téren, muzsikálással, tánctanítással, kézműves-foglalkozás tartásával stb.

2018 május 5-én a budapesti fő helyszín (Liszt Ferenc tér) programjaira várjuk mindazokat a lelkes jelentkezőket, akik tevékenyen részt szeretnének venni az eseményen a következő feladatok bármelyikével:
- táncház-muzsikálás
- tánctanítás
- népdaltanítás
- kézműves-foglalkozás tartása
- mesélés
- gyerekfoglalkozás tartása

A jelentkezéseket a jelentkezési lap kitöltésével várjuk 2018 április 16-ig!


Jelentkezem a központi helyszínre: 


Várjuk vidéki és határon túli helyszínek, programok jelentkezését!

Szervezzetek településeiteken saját táncházat, flashmobot, vagy akár egész napos programot 2018. május 5-én a Táncház Napjához kapcsolódva. Legyen ez egy világra szóló programsorozat! Célunk, hogy ország- és világszerte minél több program csatlakozzon, minél több helyen szóljon a népzene, lehessen táncolni, táncot tanulni.

Kérjük a csatlakozó helyszíneket, hogy oldalunkon regisztrálják helyszíneiket április 16-ig. Az időben csatlakozó helyszínek felkerülnek a szervezők honlapjaira, közösségi oldalaikra, bekerülnek a sajtóanyagokba.


Jelentkezem vidéki, határon túli programmal:


Felhívás a Táncház napját beharangozó flashmobokra

Részt vennél egy össznépi villámcsődületben? Vagy inkább szerveznél sajátot?

A Táncház Napját megelőző héten Budapesten is felbukkannak éneklő, táncoló, zenélő szabadcsapataink, csatlakozz te is!

Válassz helyszínt, toborozz saját flashmob csapatot vagy csatlakozz az általunk szervezett akcióhoz!

Bővebb információért figyeld Facebook-oldalunkat!