XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Erdélyi népzene régen és most – VISA
Megjelent Herczku Ágnes új lemeze!
Fonó, 2018 FA 413-2

Herczku hozomany

Herczku Ágnes Hozomány című legújabb népzenei dupla albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje”, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. A lemez a Táncháztalálkozóra jelent meg a Fonó gondozásában. A CD eladásából befolyt összeget az alkotók a visai adatközlőknek ajánlják fel.

A dupla CD-kiadvány Gyűjtés című lemezén a 2005-ös visai úton, Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött dalok és rikoltások válogatása szerepel, a másik lemezen Koncz Gergely prímás vezetésével, Visába való énekes és hangszeres népzenei összeállítások. Ezen a Revival CD-n, vendégként a régi énekes-partner, Németh Ferenc is hallható, valamint a szakma „nagy öregje”, a mezőségi zene egyik legjobb ismerője, Fekete Antal „Puma”.

„A Revival lemezen énekelt dalokat vegyesen válogattam Kallós Zoltán visai gyűjtéseiből és a 2005-ös felvételeinkből. Ennek az is az oka, hogy a gyűjtés antológia-szerű felmondása helyett jobban érdekelt ugyanazon dalok más-más variációja, az a (stílus)gazdagság, amivel az egy faluban élő emberek hihetetlen magas szinten tudtak/tudnak élni.”

Az énekesnő és a zenészek egy felajánlással is élnek a lemez megjelenésével:
„...Mi most szeretnénk ezzel a kiadvánnyal megköszönni a ránk bízott kincseket és valamit vissza is adni azokból a javakból, amihez az ő önzetlen segítségük révén, előadói munkánk során jutottunk.
A lemez eladásából befolyó összeget Papp András, valamint Amáli néni családjának juttatjuk el.”

Az énekesnőt gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot Neki, az Ő emlékének ajánlja.

A Revival lemez zenészei:
Koncz Gergely és Hegedűs Máté – hegedű
Fekete Antal „Puma” és Fekete Márton „Kispuma” – brácsa
Molnár Péter – bőgő
Németh Ferenc és Herczku Ágnes – ének

Bvebb információ: