tanchaz.hu
Az Anna-Bál Prímásversenye
Balatonfüred, 2018. július 17-18.
A balatonfüredi Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, közéleti szereplői nyaranként találkoztak. 2013-tól az Anna-bál kísérő rendezvényei közé tartozik a Kárpát-medencei Prímásverseny is.

primasverseny masolat

Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke a 2018-ban megrendezendő Anna-bál kísérő rendezvényeként prímásversenyt hirdet hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök számára. Pályázhat minden, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus magyar népzenei hagyományt ápoló hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16., de még nem töltötte be a 35. életévét. A népies műzenét vagy népzenei feldolgozásokat játszó pályázók jelentkezését nem áll módunkban fogadni.
A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten, a keddi és a szerdai napokon tartjuk. A zsűri tagjai a magyar népzene elismert szakemberei, illetve a magyarországi népzenei mozgalom kiemelkedő prímásai. A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban.
A kötelező versenyszámban a versenyzőnek felső-Tisza-vidéki vagy mezőségi (Magyarpalatka, Magyarszovát, Ördöngösfüzes, Szék) népzenét kell muzsikálnia. A kötelező versenyszámok összeállításához a következő prímások valamelyikének játékáról készült, eredeti népzenei felvételekből lehet felkészülni:
Mezőség:
- Kodoba Márton, Kodoba Béla (Magyarpalatka)
- Vintila Márton, Maneszes Márton (Magyarszovát)
- Mezei Ferenc „Pikili” (Ördöngösfüzes)
- Ferenczi Márton, Dobos Károly, Ádám István, Ilka György (Szék)
Felső-Tisza-vidék:
- Rózsa Ferenc (Nyírmada)
- Farkas Lajos (Rozsály)
- Farkas Jenő (Szamosangyalos)
- Szilágyi Mihály „Hosszú Miska” (Darnó)
- id. Horváth András (Tiszakóród)
- Farkas Vilmos „Négus” (Kisar)
A szabadon választott versenyszám a magyar népzenei hegedűjáték bármely táji változatát képviselheti. Azonban ha a versenyző kötelező versenyszáma Mezőség zenei hagyományát képviseli, akkor a szabadon választott versenyszám csak az Alföld, a Felföld vagy a Dunántúl valamely magyar tájegységének népzenéjét mutathatja be. Ha a versenyző kötelező versenyszáma a felső-Tisza-vidéki térségből való, akkor a szabadon választott versenyszám csak erdélyi magyar népzene lehet.
Megfelelő színvonalú kísérő zenekarról minden versenyző számára a szervezők gondoskodnak.
Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó technikai tudása, valamint egyéni, művészi kisugárzása. A zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) választja ki a győztest és a gálaműsor fellépőit.

A zsűri tagjai:
- Árendás Péter – egyetemi adjunktus
- Blaskó Csaba – zenetanár, népzenész,
- Lakatos Róbert – a művészetek magisztere
- Vizeli Balázs – Kossuth-díjas népzenész
- Pál István „Szalonna” - a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője

I. díj: nettó 1 millió forint értékű pénzjutalom,
II. díj: 500 000 Ft értékű pénzjutalom,
III. díj: 300 000 Ft értékű pénzjutalom
Balatonfüred Város Önkormányzata felajánlásában.
A nyertes fellép a 194. Anna-bálon.
Szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendezünk a balatonfüredi Gyógy téren.
A versenyre a Hagyományok Háza honlapjáról letölthető űrlap kitöltésével, valamint a versenyzőről készült videófelvétel vagy internetes videómegosztóra (pl. YouTube) feltöltött mozgókép linkjének csatolásával lehet jelentkezni az alábbi e-mail-címen: furedi.primasverseny@hagyomanyokhaza.hu

Jelentkezési határidő: 2018. június 24., 24.00 óra

A versenyen minimum 6, maximum 15 versenyző vehet részt, amennyiben a jelentkezések száma ezt meghaladja, a beküldött anyagok alapján a zsűri tagjai előzsűrizést végeznek. A versenyen való részvétel további részletes feltételeit a jelentkezési űrlap tartalmazza, amelynek kitöltésével és a jelentkezés megküldésével a pályázó a versenykiírás jelen felhívásban rögzített és a jelentkezési űrlapon részletezett feltételeit tudomásul veszi, és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

Jelentkezési lap és bővebb információ: