Fonó, 2018. október 19.
Népzene, klasszikus zene és jazz, idős és fiatal, régi és új, nő és férfi, vidám és szomorú, hagyományos és progresszív. Ez az Esszencia…

…ahol a világ sokszínűségéből fakadó ellenétek éppolyan természetességgel léteznek együtt és egymás mellett a zenében, amire a való életben is vágyunk, tisztelve egymást, tanulva a másiktól.

esszencia 4

Az Esszencia Produkció nem hasonlítható más, hagyományos népzenét játszó zenekarokhoz.
Tagjai kiforrott, egyénenként már elismert előadó- és zeneművészek találkozása. Együtt muzsikálásuk abbéli örömüknek kifejezése, hogy sokféleségükben megtapasztalhatják az egységet és ezáltal létrehoznak egy csakis rájuk jellemző belső harmóniát.

Vállalva az ehhez szükséges nyitottságot, képesek megszólaltatni a világ hangjának egy csakis rájuk jellemző, őszinte és persze jellegzetesen magyar, lecsöpögtetett Esszenciáját.

Az Esszencia koncertjeinek különleges atmoszférája van. Zenéje elgondolkodtat, kikapcsol, felszabadít. Közönsége számára minden koncert maga egy ünnep.

A kocerten közreműködők névsora:

Lakatos Róbert – hegedű, brácsa
Bognár Szilvia – ének
Balogh Kálmán – cimbalom
Kováts Gergő – szaxofon
Papp Endre – brácsa
Bognár András – nagybőgő

Bővebb információ: