Kihelyezett néptánctagozatot indít Erdélyben a Magyar Táncművészeti Egyetem, ami által első körben a romániai magyar hivatásos táncegyüttesek tagjai szaktudást és oklevelet is szerezhetnek. Az érdeklődők előjelentkezését november végéig várják.

ms muvesz Rab Zoltan

Jövő tanévtől kihelyezett néptánctagozatot indít Erdélyben a Magyar Táncművészeti Egyetem – jelentették be a hétvégén Marosvásárhelyen megtartott Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján. Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója történelmi pillanatnak nevezte a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorával való találkozót. Mint elmondta, a hétvégi marosvásárhelyi eseményen mind az öt romániai magyar hivatásos néptáncegyüttes részt vett, így ez tökéletes alkalom volt arra, hogy Bolvári-Takács Gábor, a budapesti egyetem rektora tájékoztassa az érintetteket a képzés lehetőségéről. „A budapesti egyetem követelményrendszerével teljesen megegyező táncos és próbavezető szakot indítunk néptánc szakirányon, hat féléven át. A 2019-es tanévtől kezdődő képzést a hivatásos néptáncegyüttesek táncosainak hirdetjük meg, vagyis a marosvásárhelyi, a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi együtteshez tartozó profi táncosokat várjuk. A nagyváradiak közel vannak a magyar határhoz, így ők inkább átjárnak Magyarországra tanulni” – fogalmazott kérdésünkre Bolvári-Takács Gábor rektor. Hozzátette, fontos, hogy most csak azok jelentkezhetnek, akik professzionális együttesben táncolnak, mert a szakmai tananyagot összehangolják a repertoárral, és a táncosok szakmai gyakorlatát is elismerik a képzés keretében. A kihelyezett tagozat képzéseit harminc hellyel kezdik, az órákat csökkentett óraszámmal, tömbösítve tartják majd – az elméletet, amelynek van írott tananyaga, konzultációs jelleggel, a gyakorlati órákra pedig Budapestről fognak érkezni a Táncművészeti Egyetem tanárai. „Egyetlen kérdés van, ami még nem körvonalazódott véglegesen, az pedig a helyszín, hogy a négy város egyikében lesz-e a képzés, vagy esetleg felváltva ezekben. November végéig azonban ezt is el kell dönteni, mert nekünk regisztrálni kell Magyarországon a képzés helyszínét, illetve meg kell jelölni a befogadó intézményt, amely ebben partner lesz. Számít az is, hogy meglegyenek a technikai feltételek, azaz próbaterem, előadóterem, a hozzájuk szükséges technikai eszközök” – mutatott rá a táncművészeti egyetem rektora. A hivatásos táncegyütteseknél november végéig egyfajta előjelentkezés, beiratkozás zajlik, ami által felmérik, hogy ki volna az, aki ténylegesen igénybe venné ezt az egyetemi alapképzést. A Maros Művészegyüttes igazgatója szerint az érdeklődők száma is befolyásolhatja majd a helyszín kiválasztását. Barabási Attila úgy véli, ez egy olyan lehetőség a szaktudás és oklevél megszerzésére, ami eddig Erdélyben nem adatott meg a néptáncosoknak. Márpedig az oklevél fontos mind a táncos, mind az intézmény szempontjából, ugyanis a felsőfokú végzettséggel rendelkező táncosok magasabb fizetést kaphatnak, az intézmény számára pedig a minősítése szempontjából fontos, hogy minél több táncosa rendelkezzen diplomával.

„Jelenleg mi állunk a legjobban oklevél szempontjából az együttesek között, ugyanis itt van a Művészeti Egyetem, ahol létezik a koreográfia szak. Igaz, csak kétévente indul magyarul, és akkor is csupán hat-hét diákot vesznek fel, és a néptánc háttérbe is szorul itt, mert ugye ha nincs felsőfokú képzés, akkor az sincs, aki tanítson” – magyarázta a Maros Művészegyüttes igazgatója. András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója szerint egy álom valósul meg azzal, ha jövő szeptembertől elindul a néptánc szak. „Tudást és képzést jelentene ez a táncosoknak. Állandóan az a kérdés, hogy ahhoz a munkához, amit végzünk, van-e jogosítványunk, és hogy azt milyen szakmai színvonalon végezzük. Természetesen hozzátartozik az is, hogy milyen szakmai besorolásban lehet a hivatásos táncosokat alkalmazni, mert magasabb a fizetés akkor, ha felsőfokú végzettséggel dolgoznak” – mondta megkeresésünkre a csíkszeredai együttes vezetője. Elárulta, noha a tizenkét táncos párból van, aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel, az kertészeti vagy pedagógusi, esetleg egyéb, nem szakmába vágó diploma. Olyan, aki elvégezte volna a Táncművészeti Főiskolát, egyetlen személy akad, maga az együttes igazgatója. „A jövő szeptembertől induló szak a mostani hivatásos táncosoknak ad lehetőséget felsőfokú végzettség megszerzésére, egyfajta gyorssegély. Lehetőség ez a hivatásos táncosoknak, akik elég nagy gyakorlati tudással rendelkeznek, sokan egy életen át ezzel foglalkoztak. De remélem, ez az első vonat, amire felülhetünk, s aztán lesz következő is” – fogalmazott az igazgató.

Forrás: