A Táncház Egyesület és az OTP Bank 2012-ben azzal a céllal hozta létre a Táncház Díjat, hogy ezzel is elismerje azoknak a táncosoknak, zenészeknek, énekeseknek, zene- és táncpedagósusoknak a munkáját, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé.

2019 a Táncház Díj szempontjából a táncosok éve, a Táncház Érme pedig a zenészek között kerül kiosztásra.
A felterjesztett jelöltek közül a kuratórium döntése alapján 2019-ben az OTP Bank Táncház Díjat Radák János néptáncos, táncoktató, koreográfus kapja.

Radak Jani kicsi

A táncházmozgalom érdekében kifejtett munkájuk elismeréseként Táncház Érmet kapnak az alábbi muzsikus személyiségek: Benkő András zenész, kobzos énekmondó; Halász László zenész, a KOLO együttes vezetője; Halmos Attila prímás, énekes; Rőmer Judit népzenész, etnográfus; Salamon Beáta népzenész, népi hegedűtanár.

A Táncház Díjat és a Táncház Érméket 2019. április 6-án, a Táncháztalálkozó gálaműsorán adják át ünnepélyes keretek között.

Bővebb információ a 2019-es Táncház Díjról és a Táncház Érmékről:

A Táncház Díj története: