Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2020. április 24–26.
 
 
Az idén 50. évfordulóját ünneplő „Röpülj, páva!" adásait az első sugárzás óta először, most az M3.hu oldalon láthatják újra a nézők. Május 4-től minden szombaton és vasárnap este a népzenei vetélkedő kerül terítékre, sőt a technológiának köszönhetően nem is kell pontos időpontot a naptárukba vésni, hiszen szombaton este hét órától az első, szarvasi elődöntő adását vasárnap 20 óráig, a második balmazújvárosi területi válogató anyagát pedig vasárnap 19 órától hétfő estig találják meg az elérhető műsorok között.

F HAD19700329004 kicsi

Aki emlékszik még a Vass Lajos vezette népdalversenyre, az tudja, a műsornak nagy szerepe volt abban, hogy a magyar népzenei kincs újra értékként jelent meg a köztudatban. A zsűriben olyan szakemberek foglaltak helyet, mint Ágasvári Sándorné népdalgyűjtő és énekes, Dr. Sárosi Bálint népzenekutató vagy Vikár László zenetudós. A versenyzők között pedig megtalálhatjuk a táncházmozgalom ikonikus, ma már „folklegendának” számító zenészpárosát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. A Páva színpadán tűnt fel Faragó Laura, Kossuth- és Magyar Örökség-díjas énekes, a Bogár István alapította Decsi Asszonykórus, akik a Sárköz gazdag népdalkincsével léptek színpadra, de egy ’70-es-’80-as évekbeli diszkócsillagról is kiderül a későbbi adások során, hogy énekesnői pályafutása népzenével kezdődött.
Az első, Szarvason megrendezett elődöntő versenyzői: Nácsa János, Nagy Mária, Lipták Ágnes, Orosházi Művelődési Központ Kamarakórusa, Lőrincz Gáspár, Szigeti Istvánné, dr. Katona Józsefné, Gyuris Imre. A második, balmazújvárosi elődöntő versenyzői: Tóth Istvánné, Balla Oszkárné, Tejfel Zsigmond, Simon Józsefné, Püspökladányi Járási Művelődési Központ Együttese, Lovas Lajos, Tibori Tímea és Vígh István.
Az M3.hu oldalon az elkövetkező hetekben minden szombaton és vasárnap érhetik el a „Röpülj, páva!" tizenegy elődöntőjét, három középdöntőjét, valamint a döntő és a gálaest adásait.

Bővebb információ: