Hagyományok Háza, 2019. szeptember 28.
Folytatódik a Hagyományok Háza tematikus napok rendezvénysorozata, szeptember 28-án Szék gazdag kulturális értékeit, sokszínű táncéletét mutatják be. Délelőtt családi programmal napközben Táncvásárral és gasztronómiai bemutatóval, este Novák Ferenc Tata táncos-zenés előadásával, utána hajnalig tartó táncházzal várják az érdeklődőket.

szek tanchaz korniss forroszegiek

2019-ben, immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg Táncvásár – „Járd ki lábam, járd ki most” című programját a Hagyományok Háza, hogy a tanév kezdetén módszertani segítséget nyújtsanak néptánc-oktatók számára. Idén a széki táncok tanításának módszertana a téma, különös tekintettel az alsós korosztály életkori sajátosságaira. Németh Ildikó és Szabó Szilárd táncos gyakorlati órát tartanak majd, Fábián Éva, népdalénekes-mesemondó népdalokat fog tanítani, Farkas Viola táncpedagógus népi gyermekjátékokkal ismerteti meg a hallgatókat, Székely Anna pedig Szék hagyományos tánckultúrájáról tart majd előadást.

Szék egykor a sóbányái, halas tavai révén gazdag település egyedülálló zene- és tánckultúrája, messziről felismerhető fekete-piros viselete, gazdagon díszített tárgykultúrája nem csak a néprajzos szakma szerelmeseit ejtik újra és újra rabul. A Hagyományok Háza Széki napján ebből a világból adnak ízelítőt az érdeklődőknek, akik a meghívott vendégek, megidézett pillanatok révén elképzelhetik milyen lehetett egykor a három utcából álló, szigorú társadalmi rend szerint működő település tagjaként élni és mulatni.

A tematikus napok nyilvános rendezvénysorozat szeptember 28-i alkalmával az erdélyi Széket mutatják be az érdeklődőknek. 10-13 óráig Sándor Ildikó vezetésével Hintalan László gyűjtéséből fog széki játékokat tanítani a Magyar Pedagógiai Társaság Hagyományismereti Szakosztálya. A játékok közben a gyerekek kézműveskedhetnek is Csíki Virág segítségével. Délután az Utolsó Óra program erdélyi táncgyűjtéseiből készült kiadványt mutatják be, mely a Hagyományok Háza kiadásában idén nyáron megjelent DVD. A kiadvány több mint 20 erdélyi falu magyar, román és cigány adatközlőinek táncait tartalmazza. A bemutató után filmvetítés és gasztronómiai előadás várja a közönséget Katlan Tóni moderálásával.

Este 7 órától Novák Ferenc Tata mesél széki néprajzi gyűjtőútjairól, élményeiről, eredményeiről táncos-zenés előadás keretében. Muzsikál Pali Marci széki prímás, kísér Kerékgyártó Gergely és Porteleki Zoltán. A műsort Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész Szék nép kultúráját és táncéletét bemutató fotósorozata színesíti majd. A napot hajnalig tartó táncház zárja a Hagyományok Háza Átriumában.

Programok:
9.00–16.00 Táncvásár – szakmai nap néptánc-pedagógusoknak – Helyszín: Halmos-Karsai terem
10.00–13.00 Gyerekfoglalkozás Sándor Ildikóval – Helyszín: Átrium
16.30 Az Utolsó Óra program erdélyi táncgyűjtéseiből – Kiadvány bemutató – Helyszín: Átrium
17.30 Filmvetítés – Helyszín: Martin György Médiatár
18.00 Gasztronómiai előadás Katlan Tónival – széki jellegzetes ételek – Helyszín: Átrium
19.00 Novák Ferenc Tata: Szék táncos hagyománya – zenés-táncos előadás Korniss Péter fotóival – Helyszín: Színházterem
20.30–02.00 Táncház – Helyszín: Átrium

Bővebb információ: