Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2020. április 24–26.
 
 
Hagyományok Háza, 2019. november 30.
„A Balt Orient Express vonatot nem kell a táncházmozgalmat elindító és azt követő nemzedéknek bemutatni, ezzel utazott a 70-es 80-as években mindenki, aki Erdély ízeit, illatát és folklórkincsét a városból kiszakadva fel akarta fedezni, magába akarta szippantani. Ezen a vonaton zötykölődött egy erdélyi és egy budapesti fiatal is, hogy még a maga közegében élő népzenét, néptáncot lásson, tanuljon és gyűjtsön. Ezek az élmények voltak azok, amelyek Diószegi László és Könczei Árpád koreográfiai munkásságát meghatározták, ezekből az élményekből táplálkoztak színpadi műveik megálmodásakor. A néphagyomány hiteles tolmácsolása, közvetítése mellett mindketten fontosnak tartották azonban a társadalmi közeget is megmutatni, egyfajta szociográfiai érzékenység figyelhető meg műveikben, így még teljesebb módon kaphatunk képet egy lassan végérvényesen eltűnő világ hagyományos kultúrájáról." (Szögi Csaba, a sorozat szerkesztője)

balt orientHáromszék Táncegyüttes: Banda (fotó: Ürmösi Levente Mihály)

A koreográfiák bemutatása után lehetőséget nyújtunk az alkotókkal való beszélgetésre.

A beszélgetés moderátora: Orza Calin


1. felvonás

Könczei Árpád: A banda
Háromszék Táncegyüttes – Heveder zenekar
Nász menyasszony és vőlegény nélkül

Alkotók:

Forgatókönyv: Könczei Árpád, Könczei Csongor
Zenei szerkesztő - játéktér: Könczei Árpád
Táncoktatók: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna
Jelmezkészítés: Simó Júlia
Videó: Bakó Kincső, Kató Zsolt, László Lóránd
Művészeti munkatárs, táncoktató: Könczei Csongor
Rendező - koreográfus: Könczei Árpád

2. felvonás

Diószegi László koreográfiái

Klézsei Bál (2016)
Részlet a Brassói pályaudvar c. táncfilmből (2003)
Stílusgyakorlat (1997)
Erdély.ma – Levelek Londonból (részlet) (2018)
Fénytánc (2015)
Részlet a Brassói pályaudvar c. táncfilmből ( 2003)
Pályaudvar (2001)
Jön a Balt Orient (2003)

Közreműködik: Válaszút Táncegyüttes, Hargita Székely Népi Együttes, Zurgó Együttes, Zagyva Banda

Bővebb információ: