XL. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2021. április 23–25.
 
Az alapításának huszadik évfordulóját 2021-ben ünneplő Hagyományok Háza adventi meglepetéssel készül közönségének. A folyamatosan bővülő műsorfolyamba online tudnak bekapcsolódni a nézők.

szinpadOn

A színpadi táncelőadások, a koncertek mindig egy kivételes formáját jelentették a kikapcsolódásnak, feltöltődésnek. A Hagyományok Háza ezt az érzést szeretné elvinni közönsége otthonába, SzínpadON című online programsorozatával, amelynek keretében a Magyar Állami Népi Együttes két nagysikerű előadásával és két különleges népzenei koncerttel nyújt majd felhőtlen kikapcsolódást!

A sorozat nyitó előadása december 4-én 20 órától a Liszt-emlékév tiszteletére készült és 2018-ban a Művészetek Palotájában bemutatott Liszt-mozaikok című tánckoncert lesz a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. Az előadáshoz Bartók Béla és Kodály Zoltán után Liszt Ferenc munkásságából merítettek ihletet az alkotók. A tánckoncerten Liszt művei mellett megszólalnak a nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a Lisztre hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is. Az előadáson közreműködik a Szent Efrém Férfikar és Szabó Marcell zongoraművész.

December 9-én az együttes Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című katartikus előadása kerül műsorra, amelyben a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatják be a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. December 11-én a Szokolay Ádám, zongoraművész, a Bartók-világverseny győztese és Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas népzenész előadásában csendülnek fel Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai zongorával és pásztorfurulyákkal. A SzínpadON online programsorozat zárásként december 16-án a Duna Művészegyüttes zenekara és az együttes vendég szólóénekese, Navratil Andrea közös népzenei koncertjén a zoboralji, szatmári, moldvai és széki összeállítások mellett elhangzik majd egy részlet a társulat Szerelmünk, Kalotaszeg című nagysikerű műsorából is. A népzenei koncertet Kovács Norbert Cimbi és Gasler Beáta tánca teszi teljessé.

A prémium minőségű felvételek az online előadást követően 24 órán át elérhetők, és két kategóriában is válthatók kedvezményes jegyek.

Bővebb információ: