XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
A csárdás tánc felterjesztésének megerősítése

A csárdás a magyar tánchagyomány újabb rétegébe tartozó számos változatban élő párostánc. A katonai toborzások során kialakult verbunkhoz hasonlóan a csárdással kapcsolatos feljegyzések is a 19. századtól kezdve kezdtek megszaporodni az írott történeti forrásokban. A csárdás tánc különböző verzióit Magyarország területének nagy részén, valamint Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban is táncolják. Helyi, egyedi változatai a néptánc hagyományőrző mestereitől (Nagyecsed, Sárköz, Kisalföld) még az elmúlt évtizedben is gyűjthetőek, tanulhatóak. A magyarországi táncházmozgalom hatására az 1970-es évektől új lendületet kapott csárdáshagyomány különleges helyet foglal el a táncegyüttesek repertoárjában.

paloc csardas

A Hagyományok Háza kezdeményezése alapján „A csárdás tánc hagyománya” című elem 2021. márciusában sikeresen benyújtásra került az UNESCO nemzetközi listájára. (Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.) A felterjesztés koordinátora a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága volt. A két intézmény szakemberei együttesen köszönik a táncos közösségtől érkezett számos beküldött támogató nyilatkozatot!

A nemzetközi szakmai értékelőbizottság sajnos a tavalyi évben a beadványok sokasága miatt még nem bírálta az elemet, így ahhoz, hogy ebben az évben megtegye, az új szabályozás szerint a felterjesztés szándékának megerősítése szükséges.

Az elem megerősítéséhez szükséges az érintett közösség beleegyező nyilatkozatainak friss dátummal történő csatolása, így megkérjük a témához kapcsolódó kulturális szervezeteket, egyesületeket, néprajzkutatókat, táncegyütteseket, hagyományőrző tánccsoportokat, hagyományőrző mestereket, néptáncpedagógusokat, néptáncosokat, felnőtteket és gyermekeket egyaránt, hogy a letölthető nyilatkozat  kitöltésével és beküldésével (legkésőbb 2023. március 5-ig) segítsék a felterjesztés folyamatát!

Köszönettel:

csardas