XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 
Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely, 2023. június 17.
„Pontosan tíz évvel ezelőtt, valamikor 2013 nyarán láttam először Nagytarcsán, ahogy az istentisztelet után népviseletes asszonyok lépdeltek hazafelé az utcán. Gyerekkoromban, kicsit távolabb innen, Palócföld egyik kicsi zsákfalujában, Kisecseten, gyakran végignéztem, ahogy a szentmise után együtt ballagnak az utcán az asszonyok. Szerettem nézni a ringó szoknyájukat, hallgatni a meséiket. Olyan 17 évesen pedig tudatosan elkezdtem fényképezni őket. Korábban teljesen körülvett a világuk, én pedig annyira szerettem ebbe a világba tartozni, de addigra már csak két asszony lépdelt haza bőszoknyában a templomból – mára pedig egy sem. De megörökítettem a hazafelé menetelés mozzanatait, és így egy kicsit mégis velünk vannak még.
Korábban azt hittem az igazi élő népviselet csak távol a városoktól található meg. Ezért tartom különösen lenyűgözőnek, hogy Nagytarcsán még ennyire élő a viselet, ráadásul a főváros közvetlen szomszédságában.
Mindig nagyon érdekelt Nagytarcsa kicsit titkosnak tűnő, zárt világa. Először csak 1-1 szelete tárult fel előttem, szépen lassan. Csielka néni tököket árult az utcán, és gyakori vásárlója lettem, aztán egyszer már fényképezőgéppel tértem vissza hozzá. Hallottam a Virágvasárnapi viseletről, ezért az istentisztelet előtt fényképeztem az érkezőket. Aztán Nagypénteken, és Húsvétkor is fényképezőgéppel álltam a templomnál. Végül Morvai Jánosné, »Mári néni« segítségével még több asszonyt tudtam megismerni. Láttam lélegzetelállító vetett ágyakat, megismertem hímző-rajzoló asszonyokat, fényképeztem öltözködést, rózsaszín menyasszonyi ruhát, szüretet, lakodalmas barack sütést…"

gorbeorszag kiallitas

15.00-tól Míves kézművesség: Vendégünk a Galgamácsai Hagyományőrző Egyesület Sashalmi Hímzőköre: DRUKKOLÁS: Gulyás Magdolnával a népművészet mesterével, HÍMZÉS: Pál Zsuzsannával. NEMEZELÉS: Papp Kornélia néphagyományéltető óvónővel, BŐRŐZÉS: Laukóné Solawa Évával.

16.00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ : „Élő népviselet Nagytarcsán” – Mohos Zsófia nagytarcsai lakos fotográfiáiból
A kiállítást megnyitja: Gulyás Tamás István polgármester

Közreműködnek: A Nagytarcsai Művészeti Iskola növendékei, Rónai Pálné Krisztina, Solymári Tímea gitárművész, Győri András Timótheus operatőr, Frideczky Katalin zenész-író, Kertész József szentlászlói atyafi, Nagytarcsa hagyományőrző szervezetei és még sokan mások

16.30 MÚZEUMI SÉTA az állandó kiállításban – SÉTÁLÓKONCERT a DUO VOLENTE klasszikus gitár duo közreműködésével
Kenyérlángos, bodzalimonádé és nagytarcsai viseletbemutató
Mindenkit sok szeretettel várunk!

Helyszín:



Az esemény facebook oldala: