Már hagyomány a Fonóban, hogy a város legnagyobb szilveszteri vonós táncháza után januárban a déli szláv népek szokásai szerint is elbúcsúztatjuk az óévet és köszöntjük az új esztendőt! Január 13-án a Szerb Újévi mulatságon vendégünk lesz az idén 50. születésnapját ünneplő Vujicsics Együttes, akik itt vezetik fel a félévszázados jubileumi események sorát egy feledhetetlen táncházzal! Érkezik a Fonóba Mohácsról a Poklade és Szentendréről a ViGad, hogy további vérpezsdítő balkáni zenéket varázsoljanak a házba! Bárki csatlakozhat a délszláv táncházhoz, de azt is várjuk, aki csak hallgatná.
A Vujicsics 1974-ben alakult és az alapító tagok közül öten ma is az együttesben játszanak. A félévszázados zenekar egykor Pomázról indult, ahol akkoriban egészen unikális módon az öreg zenészektől ún. „pusztafülű” gyűjtéssel sajátították el a délszláv zenéket a népzenei revival hajnalán és rögtön játszották is, először helyben, majd egyre több pesti táncházba hívták őket. A zenekart az elmúlt öt évtized alatt számos díjjal ismerték el és több film, valamint egy könyv is készült róluk.
![szerb ujev 2024](/images/2023/szerb_ujev_2024.jpg)
„Áldott dolog, hogy együtt vagyunk és ennyi év után is szeretünk együtt muzsikálni. A 2024-es év különleges lesz számunkra, hiszen számos eseménnyel ünnepeljük ezt a jubileumot, így többek között a Táncháztalálkozón, a Müpában, a Művészetek Völgyében, a Magyar Zene Házában és persze Szentendrén is lesz ünnepi koncertünk. Itt a Fonóban pedig nagyon örömteli, hogy táncházat muzsikálunk! Amikor elindultunk sok táncházban játszottunk, aztán az évek során egyre inkább a koncertek kerültek előtérbe. Ezen az estén szeretnénk egy kicsit a hangsúlyt megint a táncház felé elbillenteni. Utoljára kb. másfél éve játszottunk – akkor egy spontán – táncházat, de most tervezetten úgy készülünk, hogy január 13-án a táncoló közönséggel együtt „kirúgjuk a Fonó falait”, mi indítjuk majd az aznapi programot.” (Borbély Mihály)
A Vujicsics után a zenekarhoz több szállal is kötődő szentendrei VIGaD, majd a mohácsi Poklade veszi át a stafétát a szerb újévi táncházban, így indul majd el – a szerb hagyományok szerint is – az új esztendő.
A ViGaD együttest három fiatal népzenész hívta életre. Nevük az alapító tagok keresztneveinek kezdőbetűiből álló mozaikszó, Eredics Vince, Zetelaki Gáspár és Zetelaki Dániel. A nemrégiben bővült formáció a délszláv népzene dallamait szólaltatja meg olyan különleges hangszerekkel, mint a tambura. Fiatal koruk ellenére több olyan rangos koncertteremben is felléptek már, mint a MüPA, vagy a Pesti Vigadó, de rendszeresen muzsikálnak táncházakban is.
A Poklade zenekarban benne van az egész Balkán. A kabócák éneke, a szétpattanó üvegszilánkok, a rakija tüzessége. Ízek, illatok, színek és zamatok, fájdalom és életigenlés, de főként valamiféle ősi energia, mely kézen ragad és elrepít. Zenéjük valódi poklade, valódi átváltozás. A Poklade zenekart legendás mesterek – Versendi Kovács József, Tiszai György és Peti Kovács István - tanítványai alapították 2010-ben, Mohácson.
Jegyvásárlás és bővebb információ: