XLIII. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2024. április 5–7.
tanchaz.hu
 

OTP Bank Táncház Díj és Táncház Érem

Az OTP Bank társadalmi felelősségvállalási tevékenységében kiemelt figyelmet fordít arra, hogy elősegítse a közösségi értékek, a hagyományok, valamint a nemzeti értékek ápolását és megóvását, ezért évek óta fő támogatója az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárnak, amely minden generációhoz szórakoztatva juttatja el fontos nemzeti kulturális értékeinket.

A Táncháztalálkozó remek alkalmat kínál a népművészettel való megismerkedésre, akkor is, ha még nem volt lehetőségünk találkozni élőben a népzene és a néptánc magával ragadó élményével, hiszen az esemény kifejezett célja, hogy mindenki számára kedvet csináljon a táncházakhoz.

A Táncház Egyesület és az OTP Bank 2012-ben azzal a céllal hozta létre a díjat, hogy ezzel is elismerje azoknak a zenetanároknak, táncpedagógusoknak vagy tánctanítóknak a munkáját, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé.

Az OTP Bank Táncház Díjjal évente olyan népzenészek vagy néptáncosok munkáját ismerik el, akik aktív előadóművészként, oktatóként, gyűjtőként tevékenykednek, akik a táncházmozgalom kiemelkedő személyiségei vagy csoportjai.

habkartya 2022 copy  tanchaz erme

A díjazottak év szerinti bontásban: