tanchaz.hu
Szombat
KAMASZ TÁNCHÁZ A SARJÚ BANDÁVAL – Budapest – XI. kerület
66
KAMASZ TÁNCHÁZ A SARJÚ BANDÁVAL – Budapest – XI. kerület
táncházgyerektáncház

havonta egyszer 18.00-22.00

A 2016-os „Fölszállott a páva" vetélkedőből jól ismert Sarjú Banda havonta egyszer táncházat muzsikál, ahova a tizenéveseket várjuk. A kamasz táncház azoknak a fiataloknak nyújt táncházi élményt, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. Korai, 18.00 órai kezdéssel várjuk a tizenéveseket szülői kísérettel, vagy anélkül, a táncház 22.00 óráig tart és ingyenes. A táncolni már tudók mellett számítunk azokra is, akik most ismerkednének a néptánccal, táncházzal, tánctanáraink segítik a bekapcsolódást akár teljesen kezdő szinttől.
Fonó Budai Zeneház
1116 Budapest, Sztregova u. 3.
fono@fono.hu
www.fono.hu
ISASZEG TÁNCHÁZ – Isaszeg
34
ISASZEG TÁNCHÁZ – Isaszeg
táncház

minden hónap második szombatján 19.00 órától

A táncházat az isaszegi Csata Táncegyüttes oktatói vezetik.
Állandó zenekar: Boldi és bandája
Felnőtt jegy: 1000 Ft
Gyerek jegy: 500 Ft
Helyszín: Dózsa György Művelődési Otthon
2117 Isaszeg, Dózsa Gy. u. 2.
Az esemény facebook oldala:


TÁNCHÁZAK PILISCSABÁN – Piliscsaba
33
TÁNCHÁZAK PILISCSABÁN – Piliscsaba
táncház

szombatonként  17.30-tól
A Piliscsabai Táncház Egyesület szervezésében

Időpontok:
szeptember 22.: palatkai táncház az Ágas-bogassal
október 20.: Ágas-bogas táncház
november 24.: széki táncház az Ágas-bogassal
január 12.: kalotaszegi táncház az Ágas-bogassal
február 2.: farsangi Ágas-bogas táncház
február 23.: moldvai táncház a Borsa és a Koccantó zenekarral
április 27.: Ágas-bogas táncház

Helyszín: Piliscsaba – Klarissza ház
2081 Piliscsaba, Orgona köz 3.

A Piliscsabai Táncház Egyesület facebook oldala:
MOLDVAI CSÁNGÓ ÉS GYIMESI TÁNCHÁZ – Budapest – XI. kerület
1037
MOLDVAI CSÁNGÓ ÉS GYIMESI TÁNCHÁZ – Budapest – XI. kerület
táncháznéptánctanfolyam
kéthetente szombaton 19.00-24.00

A táncházban a Sültü zenekar, valamint a gyimesi népzenét játszó Pesti Csángók Baráti Társaság Zenekar zenél.
Az eredeti népzene mellett lesz tánctanítás kezdőknek és haladóknak, valamint közös éneklés és anekdotázás a csángó énekessel, Szilágyi Angelikával.
Nem fontos, hogy először vagy századszor vagy táncházban, a lényeg a lelkesedés és jókedv! Egy este alatt több tucatnyi csángó táncot eljárhatsz, a könnyű körtáncoktól kezdve, a szárnyalósabb páros táncokig! :)
Ha egy jókedvű baráti közösségbe szeretnél tartozni, itt a helyed minden második szombaton! ;)
Tánctanító: Szilágyi Angelika
BELÉPŐJEGY: 700,-Ft/fő, melyet a helyszínen lehet megvásárolni
TEMI Fővárosi Művelődési Ház
1119 Budapest, Fehérvári út 47.
Tel.: 06-1-203-3868
fmh@fmhnet.hu
www.fmhnet.hu

ARANYTÍZ TÁNCHÁZ – Budapest – V. kerület
1945
ARANYTÍZ TÁNCHÁZ – Budapest – V. kerület

gyerektáncháznéptánctanfolyamtáncház

minden szombaton 18.00-00.00

18.00 – 19.00: Aprók tánca Csatai László Csidu vezetésével
19.00 – 20.00: Kézműves foglalkozás Horti Zoltán vagy Szöllősi Anna vezetésével
20.00 – 21.00: Kalotaszegi csárdás tanítása – Bánhegyi Nikoletta és Bohus György
21.10 – 21.30: Énektanítás – Bánhegyi Nikoletta
21.30 – 00.00: Táncrendek (változó zenekarokkal)
Belépő:
gyermek táncház: gyermekeknek ingyenes, kísérőknek 500 Ft/fő
felnőtt táncház: 700 Ft/fő
Aranytíz Kultúrház
1051 Budapest, Arany J. u. 10.
Tel.: 06-1-354-3400
aranytiz@aranytiz.hu
www.aranytiz.hu 

APRÓK TÁNCA – Kecskemét
178
APRÓK TÁNCA – Kecskemét
gyerektáncháztáncház

kéthetente szombaton 16.00-17.30-ig

szeptember 22.: Itt az ősz; október 6.: Diószüret; október 20.: Kukoricamorzsoló; november 3.: Márton nap; november 17.: Jeles névnapok; december 1.: Advent; december 15.: Karácsonyi készülődés
Kézművesség, népi mondókák, népi énekes játékok tanulása
Belépődíj: 450 Ft/fő 1 éves kortól
Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
Kecskemét, Gáspár A. u. 11.
Tel.: 06-76-481-469
muzeumesmuhely@szorakatenusz.hu
www.facebook.com/szoraka
www.szorakatenusz.hu