Táncháztalálkozó • 2018. április 13–15. Szavazzon a Prima-díjas folkMAGazinra! +36.70/707-7000 – sms: 27
tanchaz.hu
Müpa – Üvegterem, 2016. november 12., 11 óra
A sorozat főszereplői a zene „szerszámai”, a hangszerek. Velük ismerkedhetnek meg a hallgatók autentikus élő zene által, az azt megszólaltató muzsikusok segítségével. Ebben a félévben ismét a magyar néphagyományból ismert hangszerek mutatkoznak be.
Az ütőgardon testét egy darab juhar-, nyár- vagy fűzfából vésik ki, mint a teknőt. Tartozéka az ütő (ütőpáca, gardonpáca), negyven centiméternyi seprűnyél vastagságú keményfa bot. A gardonnak három, ritkábban négy húrja van, ezek közül három vastagabb, a negyedik (a játékosnak bal kéz felől eső) szélső húr vékonyabb. A gardon a hegedűs férfi - többnyire cigányzenész - tulajdona, aki feleségét vagy valamelyik közeli rokonát tanítja be gardonozni, esetleg fogad valakit, aki őt nagyobb táncalkalmakon gardonon kíséri. A gardonozáshoz vonót nem használnak. A játékos, jobb kezében az ütővel, a húrokra üt, bal kezének hüvelykujjával pedig belecsíp a pengetőhúrba, azt kissé felemeli és rácsapatja a fogólapra. A gardont ezért tréfásan néha csipisüti (csípi és üti) néven is emlegetik. (Sárosi Bálint nyomán)

utogardon

Közreműködők:
Vizeli Balázs – hegedű
Borbély Mihály – fúvós hangszerek
Lukács Miklós – cimbalom
Farkas Zoltán „Batyu” – műsorvezető, ütőgardon

Bővebb információ: