tanchaz.hu
Oktatási konferencia és emlékkoncert Kobzos Kiss Tamás tiszteletére
Pesti Vigadó, 2016. november 7.
„Olyan a magyar népköltészet, mint egy hegyi patak, melynek medrébe nagy kőszikla gurult s útját csak annak megkerülésével folytathatja, előtte tóvá dagad s látszólag nem is folyik.
Azt a sziklát medréből félregörgetni, hogy szabad folyását, fejlődését semmi se gátolja többé: köznevelésünk, tudományos és művészeti politikánk legfőbb teendője." – Kodály Zoltán

kkt konferencia

Rendezvényünk legfőbb célja, hogy hosszabb távú elképzeléseket összesítsen, jó példákat ismertessen, megoldási javaslatokkal álljon elő anyanyelvű kultúránk mindennapi használatáról, az oktatás-nevelés folyamatában szükséges szerepéről.
Anyanyelvű kultúra alatt – beszélt nyelvünkön kívül – zenei anyanyelvünket, táncunkat, szokásrendünket, kézműves kultúránkat, ábrázoló művészetünket értjük. Mégpedig együtt, egységesen, hiánytalanul. Meggyőződésünk, hogy nemzeti identitásunk alapja az anyanyelvű kultúra éltetése.
Anyanyelvű kultúránk átadásának rendjét a család, a közösség, az együtt végzett munka, generációk szoros kapcsolata adja. Módszere pedig a szóbeliség, másolás és tartalomtömörítés.
Mai világunkban a fent említett feltételekből szinte semmi sem áll rendelkezésre. Az intézményesített oktatási rendszer pedig sok esetben elkülönítve kezeli a szorosan összetartozó elemeket.
Konferenciánk előadói a hagyományos ismeretátadási rend működését mutatják be. A hagyományok felől közelítenek, nem az intézményi struktúra felől, de éppen az oktatás-nevelési célok és feladatok minél tökéletesebb megvalósítása érdekében.
Röviden szólva: anyanyelvű kultúránk érdekében!

A konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata rendezi, szervezője a Magyar Hangszermíves Céh, házigazdája Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója.

Oktatási konferenciánkat követően emlékkoncertet rendezünk Kobzos Kiss Tamás tiszteletére, az MMA Népművészeti Tagozata előadóművész tagjai, a Kobzos Kiss Tamás Vándordíj kitüntetettjei és az Óbudai Népzenei Iskola növendékeinek közreműködésével.

„Anyanyelvű kultúránk - zene, tánc, kézművesség" – konferencia
2016. november 7., 10-17 óráig, Pesti Vigadó, Makovecz terem
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a Vigadó honlapján lehet:

10.00 Megnyitó:
Köszöntőt mond Prof. Em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
10.30. Almási István – A magyar zenei anyanyelv
10.55. Fülemile Ágnes – A hagyományos öltözködés, mint kulturális rendszer és komplex tudás – Mi marad a viseletből?
11.20. Juhász Zoltán – Zenei hagyomány öröklődése a pásztoroknál
11.45. Szerényi Béla – A zenei anyanyelv iskolája – Óbudai Népzenei Iskola
Gyakorlati bemutató Juhász Zoltán és Szerényi Béla növendékeivel
12.20. kávészünet
12.45. Galánfi András – „Tápláló gyökér” – a nomád nemzedék iskolája
13.05. Vetró Mihály – Mesterségek tanulása egykoron és manapság
13.30. Landgráf Katalin – „Kézről kézre” – a magyar kézműves iskolákról
„Fohász a mesterségekért” - könyvbemutató
13.55-15 ebéd
15. Tálas Ágnes: „Léleksimogató” – élő hagyomány óvodában, iskolában
15.25. Nyitrai Mariann – Zenei örökség és hagyomány a Kis-Küküllő menti Szászcsáváson
15.50. Juhász Réka – „Én Istenem, adj egy napot, hadd mulassam ki magamot” – egyéni és közösségi éneklés Gyimesben
16.15. Bárdosi Ildikó – A magyar népi éneklés, avagy a természetes hang művészete
16.40. Vizeli Balázs – „Két értékrend között” – a népzenetanítás kérdései napjainkban
Gyakorlati bemutató Virágvölgyi Márta tanítványaival

A konferencia előadói:
Almási István népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Fülemile Ágnes néprajzkutató, az MTA Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa
Juhász Zoltán előadóművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Szerényi Béla előadóművész, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója
Galánfi András fafaragó népművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Vetró Mihály nemezkészítő, a Nádudvari Népi Kézműves Iskola művészeti vezetője
Landgráf Katalin textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Tálas Ágnes néptáncoktató
Nyitrai Mariann előadóművész, néprajzkutató
Juhász Réka előadóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára
Bárdosi Ildikó előadóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára
Vizeli Balázs előadóművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára

*

„Szívetekben őrizzetek” – Kobzos Kiss Tamás emlékkoncert
2016. november 7., 18 óra, Pesti Vigadó, Sinkovits Imre Kamaraszínpad
A részvétel ingyenes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a Vigadó honlapján lehet:

Köszöntőt mond Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője.
A koncert előadói a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának Akadémikusai, az Óbudai Népzenei Iskola tanárai és a Kobzos Kiss Tamás Vándordíjjal kitüntetett előadóművészek:
Sebestyén Márta, Vujicsics Együttes,
Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Fábián Éva, Nyitrai Mariann,
Szerényi Béla, Szlama László, Csörsz Rumen István, Sudár Balázs,
Jánosi András, Virágvölgyi Márta, Horváth Attila, Turi András

Bővebb információ: