XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Zeneakadémia – Nagyterem, 2024. május 4., 19.30
Hagyományosan az első magyarországi városi táncház évfordulóján rendezik meg országszerte a Táncház Napját. A zeneakadémiai koncert egy országos rendezvénysorozat része, amely 2022 óta a Hagyományok Háza, a Népzene Tanszék és a Zeneakadémia Koncertközpont közös szervezésében valósul meg. A rendezvény ezúttal a táncházmozgalom generációinak kapcsolatát járja körül – zenei szempontból. Elmondható, hogy már a negyedik generáció nőtt fel a magyarországi revival bő öt évtizedes története alatt. Minden nemzedék új célokat tűz ki, amelyek építenek az elődök munkájára, de egyúttal meg is akarják változtatni azt. Közös pont azonban, hogy mindegyik korosztály a hagyományos paraszti kultúra értékeiből merít. Ma már intézmények – ilyen a Hagyományok Háza és az LFZE Népzene Tanszéke is – segítik ezt a folyamatot, közelítve a generációkat az inspirációs forrásokhoz; amennyire csak lehet.

tanchaz napja 2024 gala

Közreműködik: Enyedi Ágnes, Sőregi Anna, Takács Anna (ének), Virágvölgyi Márta, Pál István „Szalonna” (hegedű), Halmos Attila, Harlet Ioan „Nucu”, Kodoba Florin, Kodoba Florinel, Mihó Attila (hegedű), András Orsolya (gardon), Juhász Zoltán (furulya), Fekete Antal „Puma”, Árendás Péter (kontra), Liber Endre (cimbalom), Tóth Máté (bőgő), a Zeneakadémia Népzene Tanszékének hallgatói, Magos zenekar, Dűvő zenekar
A műsort szerkesztette: Kelemen László, Árendás Péter

Bővebb információ: