XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
A Táncház Egyesület és az OTP Bank 2012-ben azzal a céllal hozta létre a Táncház Díjat, hogy ezzel is elismerje azoknak a táncosoknak, zenészeknek, énekeseknek, zene- és táncpedagógusoknak a munkáját, akik jelenleg is azon dolgoznak, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé.

2022 a Táncház Díj szempontjából a zenészek éve, a Táncház Érmék pedig táncosok, valamint a táncház ügyét más módon szolgálók között kerültek kiosztásra.

A felterjesztett jelöltek közül a kuratórium döntése alapján 2022-ben az OTP Bank Táncház Díjat Éri Péter népzenész, a Muzsikás együttes tagja kapja .

eri peter mma k eder veraÉri Péter (fotó: Éder Vera – forrás: MMA)

A táncházmozgalom érdekében kifejtett munkájuk elismeréseként Táncház Érmet kapnak:

Fülöp Attila – néptáncoktató, táncházvezető

György-Krunity Daniella – az Opanke Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület művészeti vezetője

Kis István és Kis-Demeter Erika – a Bem Táncegyüttes vezetői

Kupec Mihály és Andrea – a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes vezetői

Török Béla „Oldboy" – videós 

A Táncház Díjat és a Táncház Érméket 2022. április 2-án, a Táncháztalálkozó gálaműsorán adják át ünnepélyes keretek között a Papp László Budapest Sportarénában.

A Táncház Díj és Táncház Érmék története:  

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!