XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
  Hungarian (Magyar)  English (United Kingdom)
 
  2021
 Születési év: 1957
A sárospataki Rákóczi Gimnáziumban letett érettségi után Debrecenben tanult a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-néprajz szakán. 1984-ben egyetemi doktorátusi, 1995-ben PhD fokozatot nyert, 2010 óta címzetes egyetemi tanár. Kutatási területei a népi építészet, a kisnemesi építészet és életmód, a lakáskultúra, a szabadtéri muzeológia, a népművészeti örökség közvetítése, átörökítése és a kulturális turizmus. Pályafutását a miskolci Herman Ottó Múzeumban kezdte 1987-ben, innen került a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, ahol muzeológusként, tudományos titkárként, főigazgató-helyettesként dolgozott, majd 1996. január 1-től főigazgatóként. 2014 júliusától 2015 februárjáig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága helyettes államtitkári posztját töltötte be. 2015. március 1-től ismét ő a Skanzen főigazgatója.

Szakmai sikerességét számos nemzetközi szervezetben betöltött társadalmi tisztsége is bizonyítja. 2003-ig alelnöke, 2003 és 2009 között első közép-kelet-európai elnöke az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetségének. Tagja az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának, ezen belül a Szellemi Kulturális Örökségvédelmi Szakbizottságának. 2002 és 2008 között, valamint 2012-től az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. Tagja szinte mindegyik jelentős magyar, általános muzeológiai és néprajztudományi, szakmai és civil szervezetnek is: az Országos Közgyűjtemények Szövetsége elnökségének, ennek 2010-ben elnöke volt; az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) Bizottságának, az MTA Néprajzi Szakbizottságának, a Magyar Néprajzi Társaság Választmányának, a Magyarországi Tájházak Szövetségének, az Ethnographia és az Acta Ethnographica szerkesztő bizottságának. Mindezek mellett többször választották meg a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, a legnagyobb taglétszámmal rendelkező szakmai civil szervezet alelnökének. Kuratóriumi tagja a kecskeméti Magyar Naiv Művészek Közalapítványnak, több alkalommal volt a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumának szakmai szervezetek által delegált tagja és elnöke, illetve a Népművészet Kollégium elnöke (2015–2018 és 2018–2019 között). Jelenleg az NKA Múzeumok Kollégiumának vezetője.

Dr. Cseri Miklós 1994 óta a Skanzen főigazgatója, egyetemi oktató, tanszékvezető (Debreceni Egyetem Alkalmazott Muzeológiai Tanulmányok kihelyezett tanszék), emellett tudományos tevékenységét sem hanyagolva rendszeresen publikál. A Skanzent, új szemlélettel, nagydinamizmussal, és hihetetlen munkabírással, szakmai kihívásokkal szembenézve nemcsak működteti, de folyamatos fejlesztéssel, új tájegységek, épületegyüttes (Erdély) megépítésével bővíti is azt. Így mára Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb szabadtéri néprajzi múzeumának a főigazgatója, mely a város kiemelkedő kulturális vonzereje, s nemcsak a kül- és belföldi turizmus, de a szentendrei lakosság számára is: a múzeum a látogatószámok tekintetében – immár évtizedek óta – országosan az első 10-15 között van. Főigazgatói tevékenységének fő vezérelvét Széchenyi István általa is sokat idézett mondásával jellemezhetjük: „merjünk nagyok lenni, merjünk nagyot álmodni, legyen erőnk mindezt megvalósítani...” A nagy álmai azonban a Skanzen vonatkozásában nemcsak az intézmény tudományos munkájára, a tájegységek fejlesztésére, de azok látogatóbarát módon történő üzemeltetésére is vonatkoznak. Ehhez kiváló vezetői érzékkel egy olyan munkaközösséget – csapatot – gyűjtött össze, akiknek a Skanzen –éppúgy, mint saját magának – nem pusztán munkahelye, de egyben hivatása, elkötelezettsége, szenvedélye is.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum célkitűzése a néphagyomány őrzése, a népszokások átadása, átörökítése.A város valamennyi oktatási intézményével megkötött együttműködési szerződés a helyi szervezett iskolás csoportok látogatását támogatja kedvezmények biztosításával, így ma már nincs olyan gyerek a városban, aki legalább egyszer ne járt volna a Skanzenben. Évente több mint 80 ezer gyermek látogat el az ország minden pontjáról a Múzeumba, szervezett foglalkozások keretein belül.

Dr. Cseri Miklós javaslatára, ösztönzésére 2009 óta a Szabadtéri Néprajzi Múzeum látja el a szellemi kulturális örökség megőrzésével kapcsolatos teendőket (Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság), emellett évtizedek óta a Skanzen szervez olyan jelentős fesztiválokat, mint a Pünkösdi Örökség Ünnep (az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület közreműködésével és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége tagjainak részvételével), valamint a Hagyományaink vendégségben rendezvény (a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség társszervezésével).

Az Intézmény Szentendre Várostól nem függő, országos közgyűjtemény. A főigazgató mégis mindent megtesz azért, hogy a Skanzen – a Szentendre központjától való 3 km-es távolság ellenére – bekapcsolódjon a város kulturális vérkeringésébe. Ezt mutatja az is, hogy bár a múzeumnak néprajzi gyűjteménye van, a Skanzen a szentendrei művészek felajánlásaiból képzőművészeti gyűjteményt is létrehozott, ma ennek darabjai díszítik a múzeum igazgatási épületének falait. Az adományok „ellentételezéseként” a gyűjteményben szereplő művészek egyéni kiállításokon mutatkozhatnak be a Skanzen Galériában, melyhez minden esetben a múzeum katalógust is kiad.

Dr. Cseri Miklós magánemberként a társadalmi felelősségvállalás híve: alapító elnöke a szentendrei Rotary Klubnak, s amióta a magyarországi Rotary levált az osztrák
szervezetről és önállóvá vált, ő lett a harmadik kormányzója a Magyarországi Districtnek.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum sokrétű tudományos és közművelődési tevékenysége elismeréseként 2005-ben elnyerte a Prima Primissima-díjat. 2018-ban a Nemzetközi Visegrád-díjat, 2019-ben pedig a Magyar Örökség Díjat vehette át a múzeum képviseletében dr. Cseri Miklós. A Skanzen hírnevét öregbíti, hogy fenti elismerések mellett számos egyéni díjban is részesültek az országos intézmény munkatársai.

Dr. Cseri Miklós maga is számos díj és kitüntetés birtokosa. 1991-ben a Jankó János-díjat, 1999-ben a Pest Megye Közművelődésért díjat, 2000-ben a Pro Urbe Szentendre kitüntetést, 2002-ben a Móra Ferenc-díjat, 2003-ban a Belga Királyi Lovagrend Tiszti keresztjét, 2009-ben a Szent-Györgyi Albert Rotary-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, 2011-ben a Pro Turismo-díjat vehette át. Tiszteletbeli tagja 1997-től az Ethnosnak, a Finn Néprajzi Társaságnak. A Szentendre Város Díszpolgára kitüntetést 2008-ban vehette át. 2021-ben kapta meg a Martin György-díjat a népművészeti hagyomány átadásáért és átörökítéséért végzett több évtizedes munkájának elismeréseként.
Settings8.428MBMemory Usage356msRequest Duration
Theme
Open Button Position
Hide Empty Tabs
Autoshow
Reset to defaults
Joomla! Version5.3.1
PHP Version8.3.22
Identityguest
Response200
Templateg5_hydrogen
Database
Server
mysql
Version
10.5.29-MariaDB-0+deb11u1
Collation
utf8mb4_general_ci
Conn Collation
utf8mb4_general_ci
$_GET
[]
$_POST
[]
$_SESSION
array:1 [ "joomla" => "***redacted***" ]
$_COOKIE
[]
$_SERVER
array:50 [ "USER" => "www-data" "HOME" => "/var/www" "SCRIPT_NAME" => "/index.php" "REQUEST_...
session
array:3 [ "counter" => 1 "timer" => array:3 [ "start" => 1750521073 "last" => 1750521073...
registry
array:3 [ "data" => [] "initialized" => false "separator" => "." ]
user
array:21 [ "id" => 0 "name" => null "username" => null "email" => null "password" => "***r...
plg_system_languagefilter
array:1 [ "language" => "hu-HU" ]
  • afterLoad (83.57KB) (2.73ms)
  • afterInitialise (1.56MB) (38.24ms)
  • afterRoute (561.59KB) (22.16ms)
  • beforeRenderComponent com_ibmartin (24.57KB) (576μs)
  • Before Access::preloadComponents (all components) (156.66KB) (4.5ms)
  • After Access::preloadComponents (all components) (116.22KB) (2.11ms)
  • Before Access::preloadPermissions (com_ibmartin) (744B) (43μs)
  • After Access::preloadPermissions (com_ibmartin) (3.23KB) (4.91ms)
  • Before Access::getAssetRules (id:6136 name:com_ibmartin.human.21) (104B) (42μs)
  • After Access::getAssetRules (id:6136 name:com_ibmartin.human.21) (8.14KB) (184μs)
  • Before Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (257.43KB) (15.14ms)
  • After Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (6.48KB) (62μs)
  • afterRenderComponent com_ibmartin (837.22KB) (44.49ms)
  • afterDispatch (287.62KB) (12.72ms)
  • beforeRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (470.52KB) (12.49ms)
  • afterRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (117.3KB) (5.98ms)
  • beforeRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (720B) (44μs)
  • afterRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (35.45KB) (1.9ms)
  • beforeRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (2.43MB) (88.27ms)
  • afterRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (14.91KB) (939μs)
  • beforeRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (720B) (14μs)
  • afterRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (6.45KB) (767μs)
  • afterRender (737.74KB) (97.22ms)
  • 1 x afterRender (737.74KB) (27.28%)
    97.22ms
    1 x beforeRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (2.43MB) (24.77%)
    88.27ms
    1 x afterRenderComponent com_ibmartin (837.22KB) (12.49%)
    44.49ms
    1 x afterInitialise (1.56MB) (10.73%)
    38.24ms
    1 x afterRoute (561.59KB) (6.22%)
    22.16ms
    1 x Before Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (257.43KB) (4.25%)
    15.14ms
    1 x afterDispatch (287.62KB) (3.57%)
    12.72ms
    1 x beforeRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (470.52KB) (3.51%)
    12.49ms
    1 x afterRenderRawModule mod_sclogin (SCLogin) (117.3KB) (1.68%)
    5.98ms
    1 x After Access::preloadPermissions (com_ibmartin) (3.23KB) (1.38%)
    4.91ms
    1 x Before Access::preloadComponents (all components) (156.66KB) (1.26%)
    4.50ms
    1 x afterLoad (83.57KB) (0.77%)
    2.73ms
    1 x After Access::preloadComponents (all components) (116.22KB) (0.59%)
    2.11ms
    1 x afterRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (35.45KB) (0.53%)
    1.90ms
    1 x afterRenderRawModule mod_jbcookies (JB Cookies) (14.91KB) (0.26%)
    939μs
    1 x afterRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (6.45KB) (0.22%)
    767μs
    1 x beforeRenderComponent com_ibmartin (24.57KB) (0.16%)
    576μs
    1 x After Access::getAssetRules (id:6136 name:com_ibmartin.human.21) (8.14KB) (0.05%)
    184μs
    1 x After Access::getAssetRules (id:1 name:root.1) (6.48KB) (0.02%)
    62μs
    1 x beforeRenderModule mod_sclogin (SCLogin) (720B) (0.01%)
    44μs
    1 x Before Access::preloadPermissions (com_ibmartin) (744B) (0.01%)
    43μs
    1 x Before Access::getAssetRules (id:6136 name:com_ibmartin.human.21) (104B) (0.01%)
    42μs
    1 x beforeRenderModule mod_jbcookies (JB Cookies) (720B) (0%)
    14μs
92 statements were executed, 6 of which were duplicates, 86 unique60.77ms448.86KB
  • SELECT @@SESSION.sql_mode;214μs968B/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:259Copy
  • SELECT `data` FROM `thj5_session` WHERE `session_id` = ?577μs1008BParams/libraries/vendor/joomla/session/src/Handler/DatabaseHandler.php:250Copy
  • SELECT `extension_id` AS `id`,`element` AS `option`,`params`,`enabled` FROM `thj5_extensions` WHERE `type` = 'component' AND `state` = 0 AND `enabled` = 1857μs1.42KB/libraries/src/Component/ComponentHelper.php:399Copy
  • SELECT `id`,`rules` FROM `thj5_viewlevels`300μs656B/libraries/src/Access/Access.php:955Copy
  • SELECT `b`.`id` FROM `thj5_usergroups` AS `a` LEFT JOIN `thj5_usergroups` AS `b` ON `b`.`lft` <= `a`.`lft` AND `b`.`rgt` >= `a`.`rgt` WHERE `a`.`id` = :guest482μs1.64KBParams/libraries/src/Access/Access.php:868Copy
  • SELECT `folder` AS `type`,`element` AS `name`,`params` AS `params`,`extension_id` AS `id` FROM `thj5_extensions` WHERE `enabled` = 1 AND `type` = 'plugin' AND `state` IN (0,1) AND `access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2) ORDER BY `ordering`1.8ms19.98KBParams/libraries/src/Plugin/PluginHelper.php:294Copy
  • SELECT * FROM `thj5_languages` WHERE `published` = 1 ORDER BY `ordering` ASC391μs1.61KB/libraries/src/Language/LanguageHelper.php:179Copy
  • SELECT `element`,`name`,`client_id`,`extension_id` FROM `thj5_extensions` WHERE `type` = 'language' AND `state` = 0 AND `enabled` = 1482μs784B/libraries/src/Language/LanguageHelper.php:252Copy
  • SELECT `m`.`id`,`m`.`menutype`,`m`.`title`,`m`.`alias`,`m`.`note`,`m`.`link`,`m`.`type`,`m`.`level`,`m`.`language`,`m`.`browserNav`,`m`.`access`,`m`.`params`,`m`.`home`,`m`.`img`,`m`.`template_style_id`,`m`.`component_id`,`m`.`parent_id`,`m`.`path` AS `route`,`e`.`element` AS `component` FROM `thj5_menu` AS `m` LEFT JOIN `thj5_extensions` AS `e` ON `m`.`component_id` = `e`.`extension_id` WHERE ( (`m`.`published` = 1 AND `m`.`parent_id` > 0 AND `m`.`client_id` = 0) AND (`m`.`publish_up` IS NULL OR `m`.`publish_up` <= :currentDate1)) AND (`m`.`publish_down` IS NULL OR `m`.`publish_down` >= :currentDate2) ORDER BY `m`.`lft`1.82ms101.42KBParams/libraries/src/Menu/SiteMenu.php:166Copy
  • SELECT c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id, CASE WHEN CHAR_LENGTH(c.alias) != 0 THEN CONCAT_WS(':', c.id, c.alias) ELSE c.id END as slug FROM thj5_ibmartincategories as c LEFT JOIN (SELECT cat.id as id FROM thj5_ibmartincategories AS cat JOIN thj5_ibmartincategories AS parent ON cat.lft BETWEEN parent.lft AND parent.rgt WHERE parent.extension = 'com_ibmartin' AND parent.published != 1 GROUP BY cat.id) AS badcats ON badcats.id = c.id LEFT JOIN thj5_ibmartincategories AS s ON (s.lft < c.lft AND s.rgt > c.rgt AND c.language in ('hu-HU','*')) OR (s.lft >= c.lft AND s.rgt <= c.rgt) WHERE (c.extension='com_ibmartin' OR c.extension='system') AND c.published = 1 AND badcats.id is null AND s.id=2 GROUP BY c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id ORDER BY c.lft2.28ms3.02KB/components/com_ibmartin/helpers/category.php:134Copy
  • SELECT `id` FROM `thj5_ibmartinhuman` WHERE alias = 'cseri-miklos' AND catid = '2'647μs536B/components/com_ibmartin/router.php:404Copy
  • SELECT `id`,`home`,`template`,`s`.`params`,`inheritable`,`parent` FROM `thj5_template_styles` AS `s` LEFT JOIN `thj5_extensions` AS `e` ON `e`.`element` = `s`.`template` AND `e`.`type` = 'template' AND `e`.`client_id` = `s`.`client_id` WHERE `s`.`client_id` = 0 AND `e`.`enabled` = 1513μs864B/administrator/components/com_templates/src/Model/StyleModel.php:718Copy
  • SELECT s.id, s.template, s.home, s.title AS long_title, s.params FROM thj5_template_styles AS s WHERE s.client_id = 0 AND s.template = 'g5_hydrogen' ORDER BY s.id471μs784B/libraries/gantry5/src/classes/Gantry/Joomla/StyleHelper.php:69Copy
  • SELECT `id`,`name`,`rules`,`parent_id` FROM `thj5_assets` WHERE `name` IN (:preparedArray1,:preparedArray2,:preparedArray3,:preparedArray4,:preparedArray5,:preparedArray6,:preparedArray7,:preparedArray8,:preparedArray9,:preparedArray10,:preparedArray11,:preparedArray12,:preparedArray13,:preparedArray14,:preparedArray15,:preparedArray16,:preparedArray17,:preparedArray18,:preparedArray19,:preparedArray20,:preparedArray21,:preparedArray22,:preparedArray23,:preparedArray24,:preparedArray25,:preparedArray26,:preparedArray27,:preparedArray28,:preparedArray29,:preparedArray30,:preparedArray31,:preparedArray32,:preparedArray33,:preparedArray34,:preparedArray35,:preparedArray36,:preparedArray37,:preparedArray38,:preparedArray39,:preparedArray40,:preparedArray41,:preparedArray42,:preparedArray43,:preparedArray44,:preparedArray45,:preparedArray46)1.2ms7.56KBParams/libraries/src/Access/Access.php:357Copy
  • SELECT `id`,`name`,`rules`,`parent_id` FROM `thj5_assets` WHERE `name` LIKE :asset OR `name` = :extension OR `parent_id` = 04.36ms2.11KBParams/libraries/src/Access/Access.php:301Copy
  • SELECT a.*,c.title AS category_title, c.alias AS category_alias, c.access AS category_access,u.name AS written_by,parent.title as parent_title, parent.id as parent_id, parent.path as parent_route, parent.alias as parent_alias FROM thj5_ibmartinhuman AS a LEFT JOIN thj5_ibmartincategories AS c on c.id = a.catid LEFT JOIN thj5_users AS u on u.id = a.user_id LEFT JOIN thj5_ibmartincategories as parent ON parent.id = c.parent_id WHERE a.id = 21 AND (a.state = 1 OR a.state =2)808μs20.97KB/components/com_ibmartin/models/human.php:325Copy
  • SELECT ab.*, 1 AS access, a.name AS title, "" AS params,a.name AS tag_name, a.id AS tag_id, a.alias FROM thj5_ibmartinhumantag AS ab LEFT JOIN thj5_ibmartintag AS a on a.id = ab.idtag WHERE ab.idhuman = 21 AND a.language in ('hu-HU','*')1.53ms2.52KB/components/com_ibmartin/models/human.php:130Copy
  • SELECT ab.*, 1 AS access, a.name AS title, "" AS params,a.name AS country_name, a.id AS country_id, a.alias FROM thj5_ibmartinhumanry3 AS ab LEFT JOIN thj5_ibmartincountry AS a on a.id = ab.idry3 WHERE ab.idhuman = 21 AND a.language in ('hu-HU','*')428μs1.34KB/components/com_ibmartin/models/human.php:167Copy
  • SELECT ab.*, 1 AS access, a.name AS title, "" AS params,a.name AS region_name, a.id AS region_id, a.alias FROM thj5_ibmartinhumangio AS ab LEFT JOIN thj5_ibmartinregion AS a on a.id = ab.idgio WHERE ab.idhuman = 21 AND a.language in ('hu-HU','*')280μs1.33KB/components/com_ibmartin/models/human.php:203Copy
  • SELECT ab.*, 1 AS access, a.name AS title, "" AS params,a.name AS town_name, a.id AS town_id, a.alias FROM thj5_ibmartinhumantow AS ab LEFT JOIN thj5_ibmartintown AS a on a.id = ab.idtow WHERE ab.idhuman = 21 AND a.language in ('hu-HU','*')338μs1.34KB/components/com_ibmartin/models/human.php:239Copy
  • SELECT ab.*, 1 AS access, a.name AS title, "" AS params,a.name AS prize_name, a.id AS prize_id, a.alias FROM thj5_ibmartinhumanpri AS ab LEFT JOIN thj5_ibmartinprize AS a on a.id = ab.idpri WHERE ab.idhuman = 21 AND a.language in ('hu-HU','*')337μs1.34KB/components/com_ibmartin/models/human.php:275Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'articles') ORDER BY r.ordering, r.id547μs1.48KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id, CASE WHEN CHAR_LENGTH(c.alias) != 0 THEN CONCAT_WS(':', c.id, c.alias) ELSE c.id END as slug FROM thj5_ibmartincategories as c LEFT JOIN (SELECT cat.id as id FROM thj5_ibmartincategories AS cat JOIN thj5_ibmartincategories AS parent ON cat.lft BETWEEN parent.lft AND parent.rgt WHERE parent.extension = 'com_ibmartin' AND parent.published != 1 GROUP BY cat.id) AS badcats ON badcats.id = c.id LEFT JOIN thj5_ibmartincategories AS s ON (s.lft < c.lft AND s.rgt > c.rgt AND c.language in ('hu-HU','*')) OR (s.lft >= c.lft AND s.rgt <= c.rgt) WHERE (c.extension='com_ibmartin' OR c.extension='system') AND c.access IN (1,5) AND c.published = 1 AND badcats.id is null AND s.id=2 GROUP BY c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id ORDER BY c.lft2.04ms3.02KB/components/com_ibmartin/helpers/category.php:134Copy
  • SELECT DISTINCT a.id, a.title, a.name, a.checked_out, a.checked_out_time, a.note, a.state, a.access, a.created_time, a.created_user_id, a.ordering, a.language, a.fieldparams, a.params, a.type, a.default_value, a.context, a.group_id, a.label, a.description, a.required, a.only_use_in_subform,l.title AS language_title, l.image AS language_image,uc.name AS editor,ag.title AS access_level,ua.name AS author_name,g.title AS group_title, g.access as group_access, g.state AS group_state, g.note as group_note FROM thj5_fields AS a LEFT JOIN `thj5_languages` AS l ON l.lang_code = a.language LEFT JOIN thj5_users AS uc ON uc.id=a.checked_out LEFT JOIN thj5_viewlevels AS ag ON ag.id = a.access LEFT JOIN thj5_users AS ua ON ua.id = a.created_user_id LEFT JOIN thj5_fields_groups AS g ON g.id = a.group_id LEFT JOIN `thj5_fields_categories` AS fc ON fc.field_id = a.id WHERE ( (`a`.`context` = :context AND (`fc`.`category_id` IS NULL OR `fc`.`category_id` IN (:preparedArray1,:preparedArray2)) AND `a`.`access` IN (:preparedArray3,:preparedArray4)) AND (`a`.`group_id` = 0 OR `g`.`access` IN (:preparedArray5,:preparedArray6)) AND `a`.`state` = :state) AND (`a`.`group_id` = 0 OR `g`.`state` = :gstate) AND `a`.`only_use_in_subform` = :only_use_in_subform AND `a`.`language` IN (:preparedArray7,:preparedArray8) ORDER BY a.ordering ASC1.64ms4.81KBParams/libraries/src/MVC/Model/BaseDatabaseModel.php:164Copy
  • SHOW FULL COLUMNS FROM `thj5_ibmartinhuman`1.1ms1.89KB/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:539Copy
  • UPDATE `thj5_ibmartinhuman` SET `hits` = (`hits` + 1) WHERE `id` = '21'345μs48B/libraries/src/Table/Table.php:1348Copy
  • SELECT c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id, CASE WHEN CHAR_LENGTH(c.alias) != 0 THEN CONCAT_WS(':', c.id, c.alias) ELSE c.id END as slug,COUNT(i.`id`) AS numitems FROM thj5_ibmartincategories as c LEFT JOIN (SELECT cat.id as id FROM thj5_ibmartincategories AS cat JOIN thj5_ibmartincategories AS parent ON cat.lft BETWEEN parent.lft AND parent.rgt WHERE parent.extension = 'com_ibmartin' AND parent.published != 1 GROUP BY cat.id) AS badcats ON badcats.id = c.id LEFT JOIN `thj5_ibmartinhuman` AS i ON i.`catid` = c.id AND i.state = 1 AND (i.language = '*' OR i.language = 'hu-HU') WHERE (c.extension='com_ibmartin' OR c.extension='system') AND c.access IN (1,5) AND c.published = 1 AND badcats.id is null AND c.language in ('hu-HU','*') GROUP BY c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id ORDER BY c.lft4.55ms3KB/components/com_ibmartin/helpers/category.php:134Copy
  • SELECT c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id, CASE WHEN CHAR_LENGTH(c.alias) != 0 THEN CONCAT_WS(':', c.id, c.alias) ELSE c.id END as slug FROM thj5_ibmartincategories as c LEFT JOIN (SELECT cat.id as id FROM thj5_ibmartincategories AS cat JOIN thj5_ibmartincategories AS parent ON cat.lft BETWEEN parent.lft AND parent.rgt WHERE parent.extension = 'com_ibmartin' AND parent.published != 1 GROUP BY cat.id) AS badcats ON badcats.id = c.id LEFT JOIN thj5_ibmartincategories AS s ON (s.lft < c.lft AND s.rgt > c.rgt AND c.language in ('hu-HU','*')) OR (s.lft >= c.lft AND s.rgt <= c.rgt) WHERE (c.extension='com_ibmartin' OR c.extension='system') AND c.access IN (1,5) AND c.published = 1 AND badcats.id is null AND s.id=2 GROUP BY c.id, c.asset_id, c.access, c.alias, c.checked_out, c.checked_out_time, c.created_time, c.created_user_id, c.description, c.extension, c.hits, c.language, c.level, c.lft, c.metadata, c.metadesc, c.metakey, c.modified_time, c.note, c.params, c.parent_id, c.path, c.published, c.rgt, c.title, c.modified_user_id ORDER BY c.lft2.13ms3.02KB/components/com_ibmartin/helpers/category.php:134Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'component') ORDER BY r.ordering, r.id809μs50.23KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT `language`,`id` FROM `thj5_menu` WHERE `home` = '1' AND `published` = 1 AND `client_id` = 0514μs624B/libraries/src/Language/Multilanguage.php:123Copy
  • SELECT `alias` FROM `thj5_ibmartinhuman` WHERE id = '21'224μs536B/components/com_ibmartin/router.php:159Copy
  • SELECT `alias` FROM `thj5_ibmartinhuman` WHERE id = '21'184μs536B/components/com_ibmartin/router.php:159Copy
  • SELECT `m`.`id`,`m`.`title`,`m`.`module`,`m`.`position`,`m`.`content`,`m`.`showtitle`,`m`.`params`,`mm`.`menuid` FROM `thj5_modules` AS `m` LEFT JOIN `thj5_modules_menu` AS `mm` ON `mm`.`moduleid` = `m`.`id` LEFT JOIN `thj5_extensions` AS `e` ON `e`.`element` = `m`.`module` AND `e`.`client_id` = `m`.`client_id` WHERE ( ( (`m`.`published` = 1 AND `e`.`enabled` = 1 AND `m`.`client_id` = :clientId AND `m`.`access` IN (:preparedArray1,:preparedArray2)) AND (`m`.`publish_up` IS NULL OR `m`.`publish_up` <= :publishUp)) AND (`m`.`publish_down` IS NULL OR `m`.`publish_down` >= :publishDown)) AND (`mm`.`menuid` = :itemId OR `mm`.`menuid` <= 0) AND `m`.`language` IN (:preparedArray3,:preparedArray4) ORDER BY `m`.`position`,`m`.`ordering`1.48ms36.59KBParams/libraries/src/Cache/Controller/CallbackController.php:51Copy
  • SELECT * FROM thj5_menu WHERE id='1421'413μs2.84KB/modules/mod_sclogin/helper.php:429Copy
  • SELECT `alias` FROM `thj5_ibmartinhuman` WHERE id = '21'222μs536B/components/com_ibmartin/router.php:159Copy
  • SELECT `alias` FROM `thj5_ibmartinhuman` WHERE id = '21'201μs536B/components/com_ibmartin/router.php:159Copy
  • SELECT a.params FROM thj5_advancedmodules AS a WHERE a.module_id = 113251μs536B/plugins/system/advancedmodules/src/Helper.php:151Copy
  • SELECT `a`.`menutype`,`a`.`title` FROM `thj5_menu_types` AS `a` WHERE `a`.`client_id` = 0260μs640B/libraries/gantry5/src/classes/Gantry/Framework/Menu.php:138Copy
  • SELECT m.id, m.alias, m.path AS route, m.level, m.parent_id FROM thj5_menu AS m WHERE m.menutype = 'magyar' AND m.parent_id > 0 AND m.client_id = 0 AND m.published >= 0 ORDER BY m.lft1.33ms1.98KB/libraries/gantry5/src/classes/Gantry/Framework/Menu.php:791Copy
  • SELECT m.id, m.title, m.module, m.position, m.content, m.showtitle, m.params,am.params AS extra, 0 AS menuid, m.publish_up, m.publish_down FROM thj5_modules AS m LEFT JOIN thj5_extensions AS e ON e.element = m.module AND e.client_id = m.client_id LEFT JOIN thj5_advancedmodules as am ON am.module_id = m.id WHERE m.published = 1 AND e.enabled = 1 AND m.client_id = 0 ORDER BY m.position, m.ordering1.41ms50.17KB/plugins/system/advancedmodules/src/Helper.php:191Copy
  • SELECT m.condition_id,m.item_id FROM thj5_conditions_map as m LEFT JOIN thj5_conditions as c ON c.id = m.condition_id WHERE `m`.`extension` = 'com_advancedmodules' AND `c`.`published` = 1525μs1.06KB/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:831Copy
  • SHOW FULL COLUMNS FROM `thj5_conditions`914μs1.45KB/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:539Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '4'316μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 4286μs688B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 4 ORDER BY m.extension,m.item_id304μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT `id`,`title` AS `value` FROM `thj5_modules`312μs2.06KB/administrator/components/com_conditions/src/Helper/Helper.php:184Copy
  • SHOW FULL COLUMNS FROM `thj5_modules`974μs1.58KB/libraries/vendor/joomla/database/src/Mysqli/MysqliDriver.php:539Copy
  • SELECT `id`,`published` AS `value` FROM `thj5_modules`313μs2.06KB/administrator/components/com_conditions/src/Helper/Helper.php:184Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '33'281μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 33272μs688B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 33 ORDER BY m.extension,m.item_id299μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '34'305μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 34295μs688B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 34 ORDER BY m.extension,m.item_id326μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '8'276μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 8271μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 3341μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 8 ORDER BY m.extension,m.item_id363μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '29'315μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 29282μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 24270μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 29 ORDER BY m.extension,m.item_id384μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '32'339μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 32306μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 31287μs11.81KB/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 32 ORDER BY m.extension,m.item_id331μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '31'341μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 31319μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 32284μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 31 ORDER BY m.extension,m.item_id300μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '21'278μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 21309μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 25279μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 21 ORDER BY m.extension,m.item_id289μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '22'269μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 22323μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 26277μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 22 ORDER BY m.extension,m.item_id295μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '23'292μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 23285μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 27277μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 23 ORDER BY m.extension,m.item_id292μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT * FROM `thj5_conditions` WHERE `id` = '24'263μs1.44KB/libraries/src/Table/Table.php:780Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_groups as g WHERE g.condition_id = 24258μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:1054Copy
  • SELECT * FROM thj5_conditions_rules as r WHERE r.group_id = 28279μs832B/administrator/components/com_conditions/src/Model/GroupModel.php:108Copy
  • SELECT m.extension,m.item_id,m.table,m.name_column FROM thj5_conditions_map as m WHERE m.condition_id = 24 ORDER BY m.extension,m.item_id284μs704B/administrator/components/com_conditions/src/Model/ItemModel.php:922Copy
  • SELECT SUM(CASE WHEN `a`.`next_execution` <= :now THEN 1 ELSE 0 END) AS due_count,SUM(CASE WHEN `a`.`locked` IS NULL THEN 0 ELSE 1 END) AS locked_count FROM `thj5_scheduler_tasks` AS `a` WHERE `a`.`state` = 1374μs1.37KBParams/administrator/components/com_scheduler/src/Model/TasksModel.php:517Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'head') ORDER BY r.ordering, r.id635μs1.48KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'body') ORDER BY r.ordering, r.id818μs50.36KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT r.* FROM thj5_rereplacer AS r WHERE r.published = 1 AND (r.area = 'everywhere') ORDER BY r.ordering, r.id598μs1.5KB/plugins/system/rereplacer/src/Items.php:95Copy
  • SELECT `session_id` FROM `thj5_session` WHERE `session_id` = ?263μs1008BParams/libraries/vendor/joomla/session/src/Handler/DatabaseHandler.php:277Copy
  • INSERT INTO `thj5_session` (`data`,`time`,`session_id`) VALUES (?, ?, ?)3.04ms544BParams/libraries/vendor/joomla/session/src/Handler/DatabaseHandler.php:301Copy