Duna menti németek fényképes történetei 2008
2013. május 25. – 2013. szeptember 8.

A berlini Európai Kultúrák Múzeuma Kelet-Közép- és Délkelet-Európa Koordinációs Központja vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban a Találkozások című kiállítási sorozatban

2008-ban Sandra Kühnapfel és Jörn Nuber feltérképezték a Duna-háromszögben tovább élő német kultúrát, a német kisebbség mai létét, a velük élő etnikumokhoz: szerbekhez, magyarokhoz, horvátokhoz való viszonyulásukat és az anyaországhoz fűződő kapcsolatukat. A kiállításon látható fotóik és az általuk készített interjúk közelebb hozzák hozzánk a Pécsett, Villányban, Apatinban, Eszéken vagy Zomboron ma élő németek sorsát.

A Magyarország, Szerbia és Horvátország egy-egy részét is magában foglaló Duna-háromszögről mondják, hogy „Európa kicsiben”. Az etnikai összetételét tekintve rendkívül változatos térségben közel húsz különböző nemzetiséghez tartozó emberek éltek együtt több évszázadon keresztül. Sokan közülük, mint a Duna menti németek is, a 18. században telepedtek le. A 20. század elejéig az itt élők nem csak helyi, hanem térségi identitással is rendelkeztek. A Duna-háromszögben élő németek sorsát a második világháború utáni kitelepítések alapvetően megváltoztatták. Többségüknek el kellett hagynia szülőföldjét, azon kevesek, akik ott maradtak, elveszítették vagyonukat, jogfosztottá váltak, nem használhatták anyanyelvüket. Azok a németek, akik ma a Duna mentén élnek, a megpróbáltatások ellenére ma is ragaszkodnak szülőföldjükhöz. A fotók és az interjúk változatosan szemléltetik, hogyan élik meg kettős identitásukat egy mai, modern, multietnikus társadalomban.

Részletek a kiállításban olvasható interjúkból:

„Számomra a németség a pontosságot és a munka iránti elkötelezettséget jelenti, ezeket egyszerűen mindig magaddal hordozod, bárhol dolgozol. Meg azt is, hogy száz százalékig a munkának szenteled magad. Itt néha gúnyolódnak a németek munkához fűződő kapcsolatán: a németek csak dolgoznak, igen, ez jellemző rájuk stb. De nem sértődöm meg ezen, büszke vagyok arra, hogy olyan vagyok, amilyen. Úgy vélem jobb nekem így, mintha csak henyélnék.”

„Tudja, mi a szárma? Töltött káposzta, hát a húst megdarálják, rizst adnak hozzá, aztán tojást, hogy összetartsa, majd gombócot formálnak belőle, és a gombócot káposztalevélbe tekerik. És így megfőzik. Szép étel lesz belőle, amit a svábok, a magyarok és a vajdaságiak is nagyon kedvelnek. Régen a földeken dolgoztak az emberek, az ételt is ott kellett felmelegíteni. Az ilyen ételeket részesítették előnybe. Ott a magyar gulyásleves, az is ugyanolyan érdekes, mint ez a szárma. A horvátoknak babételük van, tejföllel készítik, szintén nagyon jó étel, kenyérrel.”

„Ha már azzal kezdjük ezt a beszélgetést, hogy hát minek érzed magad, milyen nemzetiségűnek, akkor van néhány nézőpontok, ami számít. És az összes nézőpont alapján, amivel csak számolni lehet, én semmi esetre se vagyok horvát. Előbb lennék eszkimó.”

A kiállítás megnyitója 2013. május 24-én 16 órakor kezdődik a Néprajzi Múzeumban.

További információ:

Csorba Judit csorba@neprajz.hu, 473-2415, 20-931-8040
Bata Tímea btimi@neprajz.hu, 473-2416, 30-596-3695