Barangolás a forgós-forgatós táncok világában
Hagyományok Háza, 2013. december 7.
A Háromszék Táncegyüttes előadása
Hagyományok Háza, 2013. december 7., 19 óra
A Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című hagyományos folklórelőadás koreográfiái a kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkeznek. Erdélynek a barokk kor eredményeképpen ez a legnagyobb mai napig megőrzött táncöröksége, a marosszéki forgatóst például a páros táncok királynőjeként szokták emlegetni. Az előadás koreográfiái Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Kádár Ignác, Farkas Tamás, Furik Rita, Richtarcsík Mihály és Ivácson László munkáját dícsérik, moldvai, gyimesi, sóvidéki, györgyfalvi, vajdaszentiványi, bálványoscsabai és felvidéki táncokat láthat a közönség.
Az egyórás, barokkos tánchömpölygés egy női sorssal von párhuzamot, ám a történetmesélés helyett inkább érzések, impressziók megragadására törekedtek az alkotók. Hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnövő kislány, menyasszony, asszony és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavait parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsó sorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációknak?
A Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott produkció zenei szerkesztője Fazakas Levente, jelmeztervező Furik Rita, rendező, koreográfus és látványtervező Ivácson László. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara: Dombi Rózsa, Fülöp Csaba, Horváth Tas, Györbíró Enikő, Keresztes Gabriella, Kocsis Hunor-Tibor, Lukács Réka, Melles Endre, Péter Előd, Pilinger Mónika, Tőkés Edit, Tőkés Zsolt, Tüzes Csilla, Ürmösi-Incze Mária-Terézia, Vajda Katalin, Virág Endre, Virág Imola. Énekel Erőss Judit, a talpalávalót a Heveder zenekar biztosítja.
Koreográfiák:
1. Kocsis Enikő, Fitos Dezső: Az élet kapujában (moldvai és gyimesi táncok)
2. Ivácson László: „Édesanyám karján nevelt engemet...” (sóvidéki táncok)
3. Busai Norbert, Busai Zsuzsanna: „Virágos a fa teteje, koszorús a leány feje...” (györgyfalvi táncok)
4. Kádár Ignác: Az úton (vajdaszentiványi táncok)
5. Farkas Tamás: Az élet alkonyán (bálványoscsabai táncok)
6. Furik Rita, Richtarcsík Mihály: Epilógus (felvidéki táncok)
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója: Kovászna Megye Tanácsa
Jegyárak: 2300 Ft, 1800 Ft
Hagyományok Háza jegypénztár: (+36-1) 225-6056 vagy jegy@hagyomanyokhaza.hu
Bővebben: