XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
korpas_eva_cover

Öt új Fonós lemez jelenik meg a Táncháztalálkozóra!





Góbé zenekar: Ez van!
Parasztünnep c. lemez
Korpás Éva: A pozsonyi sétatéren – népzene gyerekeknek
Ifj. Fodor Sándor „Neti”: Szegelet – kalotaszegi népzene
Fokos zenekar: Kiskoromtól nagykoromig


XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra a Fonó öt új lemezzel jelenik meg. A Góbé zenekar Ez van! című – szám szerint második – albuma a múlt héten látott napvilágot, a további négy lemez először a Táncháztalálkozón lesz kapható. Brasnyó Antal – Molnár Miklós – Mester László – Szabó Csobán Gergely közös lemeze Parasztünnep címen jelenik meg. Korpás Éva A pozsonyi sétatéren címmel készített gyereklemezt. A Buda Folk Band tagjainak közreműködésével ifj. Fodor Sándor Neti színes és szerteágazó zenei világát mutatja be a Szegelet című lemez olyan művészekkel mint Kelemen László, Mester László vagy Soós András. A Kiskoromtól nagykoromig címet viselő CD-n nemcsak tamburamuzsikát, hanem felvidéki, kis-magyarországi és erdélyi népzenét is játszik a Fokos zenekar.
A lemezek a Táncháztalálkozót követően megvásárolhatók a Fonó webboltjában és a terjesztőknél illetve digitális terjesztésben is. A Góbé zenekar lemeze már most elérhető ezeken a felületeken.