A Fonó zenekar koncertje
Fonó, 2015. május 21.
Végre a Fonóba látogat a Fonó, akiket nemcsak a nevük miatt szeretünk. A koncert első felében a Fonó zenekar közös éneklésre hív mindenkit, a Hateha! c. lemezről már jól ismert dalokkal. A koncert második felében pedig a készülő új lemezről játszanak szatmári és somogyi muzsikákat.
A Fonó Zenekar Budapesten alakult, 1997-ben. Tagjai Magyarország különféle régióiból, Szlovákia és Ukrajna magyarlakta területeiről származó muzsikusok, akik a népzene előadását, oktatását és kutatását hivatásszerűen művelik. Zenéjük fő profilját a magyarság, valamint a Kárpát-Medence egyéb népeinek hangszeres és vokális zenei hagyománya, illetve a hiteles tolmácsolásra törekvő feldolgozások alkotják. Az együttes muzsikusai gyűjtéssel, azaz zenefolklorisztikai terepkutatással is foglalkoznak, s az eközben szerzett tapasztalatokat is hasznosítják zenei arculatuk kialakításában. A zenekar tagjai (egyenként, de közösen is) más zenei műfajok előadóival is együttműködnek, mint a klasszikus vonószene, az opera, a modern jazz irányzatai, a world music, vagy az autentikus klezmer muzsika, s ez a tevékenységük immár több tucat hanglemezen tetten érhető.
A Fonó zenekar állandó tagjai:
Navratil Andrea - ének
Agócs Gergely - ének, tárogató, magyar duda, fujara, pásztorfurulyák
Gombai Tamás - hegedű, hegedűkontra
Pál István "Szalonna" - hegedű,
D. Tóth Sándor - brácsa, ütőgardon, dob
Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom
Kürtösi Zsolt - bőgő, harmonika
Bővebb információ: