Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Szigligeti Színház, Verseghy park
Szolnok, 2015. május 29-31.
Az 1964-ben útjára indult rendezvénynek a szolnoki Aba–Novák Agóra Kulturális Központ, a Szigligeti Színház és a Tisza park ad otthont.
A fesztiválok történetében első alkalommal rendeztük meg 2015. május 8-án az I. Várhelyi Lajos „Qka” Gyermek és Ifjúsági Országos Néptáncversenyt és Élménynapot. A verseny győztese felléphet a Néptáncfesztivált lezáró Gálaműsorban.
A fesztivált megnyitó „Egy úton” című kiállításon a MMA népművészeti tagozatának alkotói mutatkoznak be. A kiállítást Kobzos Kiss Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője nyitja meg. A kiállításhoz kapcsolódik az MMA tag Halmos Béla emlékét őrző fotókiállítás is.
A Múltidéző programban újra láthatók az elmúlt fesztiválok legjobb és legnépszerűbb produkciói. Az estek táncházzal zárulnak. Szombat este és vasárnap délelőtt a Szigligeti Színház Versenyprogramjában 16 táncegyüttes majd 1000 táncosa mutathatja meg koreográfiáját a széles közönségnek, szakmának, zsűrinek.
Vasárnap a szabadtéri színpadon „Helyet, helyet nekünk is!”címmel az ifjú néptánc tehetségek lépnek fel. A hétvégén népművészeti kirakodóvásárban nézelődhetnek, vásárolhatnak a látogatók. Gálaműsor zárja e patinás rendezvényt.
A zsűri tagjai olyan neves szakemberek, mint Prezsmer Boglárka dramaturg, szakíró; Furik Rita koreográfus-rendező, viselettervező; Juhász Zsolt Harangozó Gyula-díjas koreográfus; Kutszegi Csaba író, kritikus, szerkesztő, a Színház című folyóirat rovatvezetője, a Tánckritika.hu főszerkesztője, a KútszéliStílus.hu alapító-szerkesztője; Mucsi János Harangozó Gyula-díjas koreográfus a Duna Művészeti Társaság elnöke, és Eredics Gábor népzenész, zenei szerkesztő, zenetanár.
A zsűri elnöke: Dr. Felföldi László néptánckutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
XXIII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál
május 29.
Aba-Novák Agóra Kulturális Központ
13:00-17:30 Színpadbejárás és világításpróbák a „Múltidéző” előadáshoz
17:30-18:00 Egy úton – a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata alkotóinak kiállítása. A kiállítást megnyitja: Kobzos Kiss Tamás előadóművész, zenetanár, az MMA Népművészeti Tagozatának vezetője
Közreműködik: Petrás Mária népdalénekes, keramikusművész és Galánfi András fafaragó, az MMA rendes tagjai
18:15-18:30 „Villámcsődület” a Hild téren
19:00-21:00 „Múltidéző” válogatás az elmúlt fesztiválok emlékezetes alkotásaiból
Köszöntőt mond: Szalay Ferenc Szolnok MJV polgármestere
21:00 Közös vacsora
kb. 21:30 Nosztalgia táncház a Téka együttessel – táncot tanít: Csatai László „Csidu”
május 30.
Szigligeti Színház
08:00-17:30 Színpadbejárás és világításpróbák a versenyprogramhoz
18:00 Versenyprogram I.
Aba- Novák Agóra Kulturális Központ
21:00 Szakmai értékelés
21:30 Táncház, az „Így készültünk” kisfilmek vetítse
Verseghy park:
Szabadtéri programok és népművészeti kirakodóvásár
május 31.
Szigligeti Színház
10:00-13:00 Versenyprogram II.
13:00-14:30 Szakmai értékelés, közben az „Így készültünk” kisfilmek vetítse
15:00-16:00 Díjátadó
16:30 Díjazottak gálaműsora
Verseghy park:
Szabadtéri programok és népművészeti kirakodóvásár
Versenyprogramban fellépő táncegyüttesek
1. Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes
2. Bem Táncegyüttes
3. Bihari János Táncegyüttes
4. Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes
5. Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes
6. Forrás Néptáncegyüttes
7. Gödöllő Táncegyüttes
8. Jászság Népi Együttes
9. Somogy Táncegyüttes
10. Szentendre Táncegyüttes
11. Tisza Táncegyüttes
12. Vidróczki Néptáncegyüttes
13. Vasas Művészegyüttes Alapítvány Tánckara
14. Balassi Táncegyüttes
15./a Honvéd Műhely
15./b Flagellum Dei (Honvéd)
16./a Csepp Táncműhely (MÁNE)
16./b Erkel Ferenc Táncegyüttes
17. Zalai Táncegyüttes
„Múltidéző" válogatás az elmúlt fesztiválok emlékezetes alkotásaiból:
1. Novák Ferenc: Tiszaháti csárdás
2. Györgyfalvai Katalin: Bújócska
3. Kricskovics Antal: Sokác lakodalom
4. Timár Sándor: Vajdakamarási páros
5. Mucsi János: „Amazonok”
6. Juhász Zsolt: Györgyfalvi legényes
7. Diószegi László: Stílusgyakorlatok
8. Zsuráfszky Zoltán: Szerelmi varázslások
9. Mihályi Gábor: Menjünk guzsalyasba
10. Stoller Antal: Búcsúsok
11. Kocsis Enikő – Fitos Dezső: Őskelet
12. Horváth Zsófia: Ess, eső
13. Kiss Ferenc: Botoló
További információk, jegyrendelés, részletes programok:
Az esemény facebook oldala: