XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
tanchaz.hu
 
Dévaványa, 2017. november 18-19.
2017. november 18-19-én hetedik alkalommal kerül megrendezésre  a VII. Kádár Ferenc Országos Népzene és Néptáncverseny a Dévaványai Folkműhely Egyesület szervezésében.
A verseny névadója településünk szülöttje Kádár Ferenc, aki mestere volt a furulya faragásának valamint egyedülálló hibátlansággal játszott nádsípon. Ennek tökéletes megszólaltatásáért 1958-ban elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet.

Kadar Ferenc 768x768fotó: Kunkovács László

Rendezvényünk szellemisége fontosnak tartja, hogy olyan fórumot biztosítson, amely helyt ad mind a műkedvelőknek, mind pedig a professzionális szinten tanuló versenyzőknek, tiszteletben tartva egymás munkáját, illetve segíteni az évszázadok alatt kikristályosodott népművészeti kincsek továbbörökítését, legszebb, legértékesebb elemeinek hagyományhoz hű megőrzését. Szeretettel várunk minden autentikus muzsikust, énekest és néptáncost, hogy bemutathassák ismereteiket, annak újraalkotását, és megmérettessék magukat a zsűri előtt.

A kétnapos rendezvényen népdal, néptánc és népi hangszeres kategóriákban van lehetőségük bemutatkozni a versenyzőknek, akik az idén is országosan elismert szaktekintélyek alkotta zsűri előtt léphetnek színpadra. Név szerint:  Maczkó Mária Magyar Örökség Díjas népdalénekes, a népművészet mestere, a Zeneakadémia Népzene tanszékének népi ének tanára, Juhász Erika népdalénekes, etnográfus a Nyíregyházi Egyetem Ének Tanszékének adjunktusa, a KÓTA tagja, Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének tanára, Birinyi József Népzenekutató, a KÓTA társelnöke, a Hungarikum Szövetség elnöke, Vizeli Balázs prímás, népzenetanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Eredics Gábor népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Strack Orsolya néptánc pedagógus - koreográfus, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranygyöngyös Táncos, Kökény Richárd Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tánckarvezetője és „Örökös tagja" valamint Szilágyi Zsolt koreográfus, etnográfus, mesterpedagógus a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára.
A népzenei versenyre jelentkezőknek idén is van lehetőségük KÓTA  minősítést szerezni.
Az előrejelzések alapján az elmúlt évekhez hasonlóan az ország számos megyéjéből valamint határon túlról is várnak résztvevőket a szervezők.

Helyszín:



Jelentlezési lap és bővebb információ: