Martonvásár – Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ, 2020. január 18.
A 2020-as kulturális évet egy rendhagyó, ám annál szívmelengetőbb programmal nyitjuk meg a BBK-ban.
A Magyar Örökség Díj-al kitüntetett, 50 éves pozsonyi Szőttes Kamara Táncegyüttes fogadta el meghívásunkat hatalmas örömünkre, aminek köszönhetően még nagyobb szívvel ünnepelhetjük Kisvárosunkban a Magyar Kultúra Napját.
A már évek óta dédelgetett álomból vált valóság azzal, hogy a helyi Százszorszép Táncegyüttes és felvidéki barátaink egy közös színpadi műsorral kápráztatják el közönségünket.
A két csapat munkássága több esetben összecseng: mindkét együttest évekig vezette -s ezzel meghatározta szellemiségét- Németh Ildikó és Szabó Szilárd. Mindegyik csoportot az alázat, az autentikus szellemiség jellemez mind a táncban, mind a koreográfiákban. 2009-óta Gémesi Zoltán, az egykori százszorszép-es táncos egyengeti a Szőttes útját, olyan fantasztikus helyszínekre eljuttatva őket, mint Ausztrália, Új-Zealand, Argentina, Uruguay.
2016-ban a Külhoni Magyarságért Díjat érdemelte ki az Együttes.
A közel másfél órás programban helyet kapott a Martonvásári Művészeti Iskola Nagymalom csoportja is, akik a Százszorszépek utánpótláscsapataként lépnek színpadra.
Ugyancsak ebben a programban kerül újra bemutatásra a frissen, kiemelt arany minősítést elnyert Eleki joc is, a Százszorszép Táncegyüttes bemutatásában.
Kuriózumként, ez az este ad lehetőséget arra is, hogy bemutatkozzon a Százszorszép Táncegyüttesből újraalakult formáció is, akik Szabó Szilárd vezetésével dolgoznak hétről hétre az Együttes 2019. évi, 40 éves jubileumi összeállása óta, töretlen lendülettel.
S, ha már vendégünk a Szőttes, tiszteletükre életre hívunk egy erdélyi szőttesekből álló kiállítást is Pletser Tamás gyűjteményét bemutatva.
Az élmény nem ér véget a színes színpadi virtussal, egy gyors átrendezést és frissítőt követően, kezdetét veszi a közös táncmulatság a régi barátságokat és a közös kultúránkat őrizve.
Program:
17.00 Erdélyi szőttesek - kiállítás megnyitó
18.00 Körön Kívül - színpadi műsor
20.00 Táncmulatság hajnalig
A színpadi programot összeállította: Gémesi Zoltán és Endrődi Anna Sarolta.
Zenél: Szőttes Zenekar (táncházban is)
Dekoráció: Kása Róza
A program ezúttal is ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A helyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni, előfoglalás nem lehetséges.
Helyszín:
Az esemény facebook oldala:
A Magyar Kultúra Napja – Körön kívül#2507